Társoldalunk:

Az őszi-tavaszi bajnokságok végeredménye - 2003

Visszatért a jól megszokott status quo a cseh pontvadászatban, ugyanis a Slovan Liberec tavalyi, váratlan bajnoki címét követően ismét a két prágai együttes végzett az élen, mégpedig meglehetősen nagy fölénnyel.

A Slavia és a Sparta viszont izgalmas párviadalt folytatott: a Sparta egészen az utolsó őszi fordulóig őrizte veretlenségét, akkor viszont nagy meglepetésre hazai pályán kapott ki az FC Tescoma Zlíntől 1-0-ra. A vezetőség erre menesztette a trénert, Jozef Jarabinskyt, mondván, a nemzetközi porondon leszerepelt a gárda: nem jutott be a Bajnokok Ligájába, és az UEFA-kupából is idejekorán kiesett.

Jarabinsky utódja az a Jirí Kotrba lett, akinek a Sparta a szezonban már a harmadik egyesülete: az idényt a Marila Príbramnál kezdte, ahonnan a második fordulót követően menesztették, majd a Sigma Olomoucot irányította az utolsó négy mérkőzésen - csapatai mind a hat találkozón vereséget szenvedtek. Kotrba bemutatkozása nem sikerült valami jól, hiszen a tavaszi szezont rögtön vereséggel kezdte, majd csapata a harmadik idei fordulóban is kikapott, és ezzel kénytelen volt átengedni az elsőséget a Slaviának, amely eközben veretlenül menetelt.

Európai focikörkép Albániától Walesig
Részletek>>>
A két klub összecsapására a 23. fordulóban, áprilisban került sor, és a Sparta 2-0-s győzelme újabb őrségváltást jelentett, amelyet követően a listavezető kiléte már nem is változott. Érdekesség, hogy a Sparta egy olyan összecsapás után szerezte meg az aranyérmet, amelyet be sem fejeztek: a Bohemians Praha elleni találkozó ugyanis a 74. percben szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt, de a három pontot a Sparta kapta meg. Érdemes még megemlíteni, hogy az Újpesten futballozó Radek Sloncík öccse, Peter az 1. FC Synot színeiben három gólt szerzett a bajnokságban.

A bajnokság végeredménye:

 

 

m

gy

d

v

gk

p

1.

Sparta Praha

30

20

5

5

51-17

65

2.

Slavia Praha

30

18

10

2

65-19

64

3.

Slovan Liberec

30

14

8

8

43-36

50

4.

Viktoria Zizkov

30

14

8

8

38-33

50

5.

Baník Ostrava

30

13

6

11

41-38

45

6.

FK Teplice

30

13

6

11

33-32

45

7.

FC Tescoma Zlín

30

11

9

10

34-41

42

8.

1. FC Synot

30

11

7

12

39-40

40

9.

1. FC Brno

30

10

9

11

35-31

39

10.

Marila Príbram

30

9

12

9

34-30

39

11.

Sigma Olomouc

30

8

10

12

29-33

34

12.

FK Jablonec

30

7

13

10

29-39

34

13.

SK Ceské Budejovice

30

8

6

16

36-54

30

14.

FK Chmel Blsany

30

7

7

16

28-39

28

15.

Bohemians Praha

30

5

9

16

34-56

24

16.

SK Hradec Králové

30

3

13

14

23-54

22


A góllövőlista élmezőnye:
16 gólos: Kowalík (1. FC Synot), 14 gólos: Sverkos (Baník Ostrava), 11 gólos: Pikl (Viktoria Zizkov), 10 gólos: L. Dosek (1. FC Brno), T. Dosek (SK Ceské Budejovice).