Társoldalunk:

Torghelle a BL miatt választotta az MTK-t

Noha több külföldi csapat is hívta Torghelle Sándort, a Kispest U21-es válogatott centere végül a bajnok MTK-hoz szerződött. A 21 éves csatár a Bajnokok Ligája-szereplés és Egervári Sándor vezetőedző személye miatt döntött a kék-fehérek mellett.

- Gondolom, nehezen szakadt el anyaegyesületétől.
- Jól gondolja, hiszen a családomon kívül 12 éve ez a klub jelentette az életemet. Nagyon jól éreztem magam Kispesten, remek társaságban futballozhattam, ám a Bozsik-stadionban is mindenki megértette, hogy a fejlődésem miatt sem lenne szerencsés, ha az NB I B-ben játszanék.

- Elsősorban mi döntött az MTK mellett?
- A Bajnokok Ligája-szereplés, továbbá Egervári Sándor vezetőedző személye, akivel korábban sokat beszélgettem már az esetleges átigazolásomról. Nem titok, kikértem gyerekkori példaképem, Détári Lajos véleményét is, és hajdani kispesti edzőm, a Haladás jelenlegi szakvezetője is az MTK-t ajánlotta számomra.

- Miként fogadták a Hidegkuti-stadionban?
- Abszolút barátian, s örülök, hogy a kispesti után ismét nagyszerű közösségbe kerültem. Persze eleinte magam is kíváncsian vártam, milyen lesz a fogadtatás, ám néhány nap után olyan érzésem volt, mintha már évek óta ebben a csapatban szerepelnék.

- Egyetért azzal, hogy a jelenlegi játékosállománytól elvárható a bajnoki cím?
- Minden további nélkül egyetértek. Ráadásul a napokban Egervári Sándor is kijelentette, a mostani keret erősebb, mint a tavalyi bajnokcsapaté. Ezek után pedig nem is lehet más célunk, mint az aranyérem.

- Az utóbbi hetekben mi volt az, amin a legjobban meglepődött?
- Az, hogy nem piros mez volt rajtam, de ez valahol érthető, ugyanis ez volt életem első átigazolása.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK