Társoldalunk:

A társak szerint Kenesei a legjobb focista

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete vasárnap Siófokon rendezte meg díjkiosztó gáláját, a hagyományos Futbált. A nap legszínvonalasabb találkozójának a Mészöly Kálmán, Szentes Lázár edzőpáros által dirigált Ligaválogatott mérkőzése ígérkezett a Csank János, Vladan Filipovic által összeállított Légiósválogatott ellen.

Eredmény:
Ligaválogatott - Légiósválogatott 1-1 (1-0)
gól: Sabo (18.), illetve Juhász (40.)

Annak ellenére, hogy a két csapatban a jelenleg Magyarországon játszó profi labdarúgók kaptak helyet, kevés látványos megoldásnak tapsolhattak az érdeklődők. Az első játékrészben Sabo szabadrúgásgóljával szereztek vezetést a légiósok, amit a második 20 perc végén, szinte az utolsó pillanatban Juhász egyenlített ki. 

A délutáni programban pályára léptek a Diákolimpiai Szuperkupa együttesei, majd a színészek válogatottja az ügyvédek csapatával csapott össze. Ezt követte az edzők (többek között Bozsik Péter, Csank János, Détári Lajos, Gellei Imre, Kiprich József, Koszta János, Mészöly Kálmán, Szentes Lázár) és a vezetők (Bognár György, Fülöp Ferenc, Gyulay Zsolt, Sallói István, Szeiler József, Szieben László, Telek András) mérkőzése.

Az esemény zárópontjaként osztották ki azokat az elismeréseket, melyeket a magyar első és másodosztályú klubok mintegy 800 labdarúgója szavazott meg. 

A 2002/2003-as idény díjazottjai:
A legjobb mezőnyjátékos (Albert Flórián vándordíj):
1. Kenesei Krisztián (ZTE) 252 szavazat
2. Lipcsei Péter (FTC) 136
3. Zavadszky Gábor (MTK Hungária) 80

A legenergikusabb játékos:
1. Kenesei Krisztián

A legjobb kapus (Zsiborás Gábor vándordíj):
1. Szűcs Lajos (FTC) 216 szavazat
2. Vlaszák Géza (Újpest) 130
3. Végh Zoltán (Videoton) 106

A legjobb 21 éven aluli játékos:
1. Szabics Imre (Sturm Graz) 246 szavazat
2. Czvitkovics Péter (MTK Hungária) 136
3. Németh Norbert (Győri ETO FC) 76

A legjobb külföldön játszó labdarúgó:
1. Dárdai Pál (Hertha BSC) 184 szavazat
2. Király Gábor (Hertha BSC) 122
3. Babos Gábor (NAC Breda) 88

A legjobb Magyarországon játszó külföldi játékos:
1. Selymes Tibor (Debreceni VSC-MegaForce) 178 szavazat
2. Adem Kapic (FTC) 110
3. Daniel Rednic (MTK Hungária) 91

A legjobb játékvezető:
1. Ábrahám Attila 180 szavazat
2. Kassai Viktor 100
3. Arany Tamás 96

Alegjobb edző:
1. Csank János (Siófok) 302 szavazat
2. Egervári Sándor (MTK Hungária) 104
3. Szentes Lázár (Debreceni VSC-MegaForce) 54

A legjobb NB I B-s játékos:
1. Márton Gábor (Pécsi MFC) 266 szavazat
2. Somfalvi Csaba (Lombard FC Haladás) 112
3. Varga Zoltán (Bük) 74

A legjobban fejelő játékos ("Aranyfej szobor", a Nemzeti Sport különdíja):
hat góllal: Marius Sumudica (Debreceni VSC-MegaForce)

A legjobb sportriporter (Knézy Jenő-díj):
Faragó Richárd

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK