Társoldalunk:

Arany Ászok Liga lett a labdarúgó NB I

A Dreher Sörgyárak Rt. 2006-ig évente 300 millió forinttal támogatja a Magyar Labdarúgó Ligát, így a pénteken kezdődő élvonalbeli bajnokság elnevezése ezentúl Arany Ászok Liga. Az erről szóló megállapodást kedden írta alá Demján Sándor MLL-elnök és Nick Johnson, a cég marketingigazgatója.

A hivatásos futballt irányító szervezet első számú vezetője kiemelte: a vállalatok segítsége nélkül sehol sem lehet sikeres a profi sport.

"Emiatt is üdvözlöm örömmel a Dreher támogatását. Azt a cég is jól tudja, hogy ezzel a szerződéssel inkább a jövőt szolgálja, mert legalább tíz-tizenöt évnek el kell telnie ahhoz, hogy jelentősen előrelépjen a magyar labdarúgás" - mondta Demján Sándor. Hozzátette: a sportág valamennyi résztvevőjének úgy kell dolgoznia, hogy sikeres legyen a kapcsolat. "A szerződés pontjait fegyelmezetten be kell tartani" - szögezte le az MLL-elnök.

Demján Sándor ismét kijelentette: új alapokra kell helyezni a magyar futballt, jelentősen javítani kell a nevelést, az edzőképzést és a sportág morálját is: "Ugyanis ez a megállapodás nem jelent megváltást, csak segít átvészelni a nehéz időket."

Szieben László MLL-igazgató közölte, hogy a nyár végén indul az utánpótlásképzést segítő ösztöndíjprogram.

A sörgyár korábban a magyar válogatott támogatója is volt, jelenleg több élvonalbeli klubot (FTC, DVSC-MegaForce, Győr, Békéscsaba, Siófok) szponzorál.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK