Társoldalunk:

Perez: Beckhamék nem kocsmáztak

Florentino Perez, a Real Madrid labdarúgócsapatának elnöke nyilvánosan kért elnézést a klub hongkongi szurkolóitól, amiért az együttes nem jelent meg a szerdai bemutató edzésen, ahol több száz ember várakozott hosszú órákon át, hiába.

Perez elmondta: azért maradt el a tréning, mert a játékosok kimerültek a repülőút alatt Tokió és Hongkong között. Egyúttal cáfolta azokat a híreket is, miszerint több játékost, mint például Luis Figót, David Beckhamet, Roberto Carlost és Ronaldót, láttak néhány órára egy bárban mulatozni.

Csütörtök délelőtt azonban már a legtöbb drukkert kárpótolták, hiszen több mint 30 ezren tekintették meg a madridiak első hongkongi edzését. A legnagyobb rajongás továbbra is David Beckhamet veszi körül, akit imádnak az ázsiai országokban.

A szervezőknek 4,7 millió dollárjába került elhozni a Real Madridot, ám minden bizonnyal ez az összeg megtérül, hiszen csak a mérkőzésre 40 ezer jegy kelt el, s a legolcsóbb is 192 dollárba kerül.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK