Vágólapra másolva!
Az 1999 és 2002 közötti viszonylagos sikertelenség nyomán az Olympique Marseille-nél tavaly nyáron csak óvatosan terveztek, és mindössze két új szerzemény érkezett a klubhoz. Elég volt azonban egyetlen jobban sikeredett szezon ahhoz, hogy a vezetőség megint mélyen a pénztárcájába nyúljon, és nagy neveket szerződtessen, aminek köszönhetően az elmúlt hónapokbban hét új szerzemény is érkezett az OM-hez, és hamarosan a nyolcadik is csatlakozhat hozzájuk.

Az egykoron Európa élcsapatai közé számító Marseille 2000-ben és 2001-ben is közel állt ahhoz, hogy kiessen a francia élvonalból, és a 2001-2002-es pontvadászatban is csak a kilencedik helyet szerezte meg, aminek köszönhetően három idényen keresztül nem léphetett ki a nemzetközi porondra. Emiatt, na meg a hatalmas játékoskeret okán, amelyben jó néhány focista még mindig olyan gázsit kapott, mintha a csapat a BL-ben szerepelne, az egyesület anyagilag igen csak lenullázta magát, és ennek megfelelően tavaly nyáron meglehetősen visszafogottak voltak a marseille-iek.

Az új tréner, Alain Perrin mindössze három új focistát igazolt, mindegyikőjüket ingyen, és igyekezett inkább a szakmai munkára koncentrálni, aminek meg is lett az eredménye: az OM végig harcban állt a bajnoki címért, és végül a harmadik pozíciót szerezte meg, ami feljogosította a Bajnokok Ligájának selejtezőjében való szereplésre.

Ez pedig ismét visszahozta a régi gondolkozást a vezetőségben, aminek jele már a szezon közben meglátszott, amikor az orosz Dmitrij Szicsevet több millió euróért megvették a Szpartak Moszkvától. Ami a nyári átigazolási szezont illeti, már a bajnokság befejezése előtt olyan híreket lehetett hallani Marseille-ből, hogy a klub igyekszik majd ismét olyan focistákat megvenni, akik nemzetközileg is ismertnek számítanak, vagyis várható volt, hogy ismét sztárok érkeznek a Vélodrome-stadionba. Ekkor arról szólt a fáma, hogy a kiszemeltek között van például Djibril Cissé, Alain Boumsong, Benoit Pedretti és a brazil Luisao is. Végül egyikük sem került az OM-be, de nem mondható, hogy a pletykák hamisnak bizonyultak volna, mert valóban szinte egytől egyig jól ismert labdarúgók szerződtek a csapathoz.

Az egyik legfontosabb feladatnak a csatársor megerősítése volt, hiszen a Marseille a legutóbbi szezonban 38 mérkőzés alatt mindössze 41 gólt ért el, ami a többi, élcsoportban szereplő gárdához képest meglehetősen kevés volt. Nos, ezt a feladatot remekül sikerült megoldani, mert két kiváló támadó igazolt az Olympique-be. Először a Guingamp elefántcsontparti focistáját, Didier Drogbát szerezték meg, aki az előző pontvadászatban 17 gólt ért el, és ezzel harmadik lett a góllövőlistán, majd pedig az egyiptomi Ahmed Hosszam, művésznevén Mido lett a Marseille futballistája. Ő az Ajax Amsterdamtól érkezett, igaz, a 2002-2003-as idény második felét kölcsönben a Celta Vigóban töltötte.

A középpályán is megnőtt a tréner, Alain Perrin választási lehetősége, köszönhetően annak, hogy a klub előbb megvette a fiatal cseh válogatott játékost, Stepan Vachouseket a Sparta Prahától (ő tavaly utánpótlás Európa-bajnokságot nyert a cseh gárdával), majd pedig aláírt a Marseille-hez a szenegáli válogatott Sylvain N'Diaye is, aki az elmúlt években a Lille-ben kergette a labdát. Természetesen a hátsó alakzat sem kerülhette el a vérfrissítést, annál is inkább, mert a csapatkapitány Frank Leboeuf éppen innen távozott: az OM a Barcelonánál mellőzött Philippe Christanvalt csábította vissza Franciaországba, a gall válogatott bekk négyéves szerződést írt alá az Olympique-nél, érte ráadásul egyetlen centet sem kellett fizetni.

A bajnokság kezdetekor ők alkották az új szerzemények sorát, de Perrin mester úgy érezte, hogy a játékoskeret még nem teljesen az ő szájíze szerint alakul, és további kiszemelteket szeretett volna együttesében látni. Ennek megfelelően előbb az első játéknapon még a Strasbourg-ban pályára lépett szenegáli védő, Habib Beye érkezett, és a második fordulóban már debütált is a klubban, majd pedig a Bordeaux középpályását, Carmel Meriemet vették kölcsön - ő éppen a hét végén, a negyedik játéknapon debütált az OM-ben.

A keret ezzel egyébként megint jó nagyra duzzadt fel, és a vezetőség nem akart megint abba a hibába esni, mint két évvel ezelőtt, amikor majd negyven játékosnak voltak kénytelenek fizetést biztosítani, így megkezdődött a tréner által feleslegesnek tartott labdarúgók "elpasszolása". Az argentin bekk, Eduardo Tuzzio kölcsönbe a River Plate-hez került, Lamine Sakho hasonló módon az angol Leeds Unitedben kötött ki, a lengyel Piotr Swierczewski szerződését felbontották, és a kameruni Salomon Olembé, illetve a francia Cyril Chapuis jelenleg is új csapatot keres magának - mivel nem rossz játékosokról van szó, ez valószínűleg nem okoz majd gondot nekik.

Négy forduló elteltével mindenesetre a Marseille viszonylag jól áll, három győzelemmel és egy vereséggel ott van a dobogón, de ilyen költekezés után valószínűleg csak a bajnoki cím - na meg egy jó BL-szereplés - jelent majd elégedettséget a szezon végén. Egy valami biztos: a klub egy rekordot már felállított, hiszen a második játéknapon az Auxerre ellen a kezdő tizenegyben egyetlen francia focista sem szerepelt - a védő Abdoulaye Meité ugyan kettős elefántcsontparti-francia állampolgár, de mivel már szerepelt az afrikai ország válogatottjában, így inkább oda sorolandó. Ezzel a Premiership (itt a Chelsea tett ugyanígy) és a Bundesliga (az Energie Cottbus volt a "hunyó") a francia bajnokság a harmadik olyan topliga, ahol előfordult, hogy egy csapat csupa idegenlégióssal fusson ki a pályára.