Vágólapra másolva!
Szerdán tizenöt mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Magyar Kupa, a továbbjutók a nyolcaddöntőbe kerülnek. A legérdekesebb párharcnak a nagy múltú, jelenleg másodosztályú Vasas és a legutóbb döntős Debreceni VSC-MegaForce csatája ígérkezik. A hazaiak a hétvégén 5-2-re nyertek a Dunaújváros ellen, s a vendégek is jó formában futballoztak vasárnap, 4-0-ra győzték le a ZTE-t.

Kecskeméten is izgalmas találkozó várható, hiszen az NB I/B-ben három forduló után százszázalékos vendéglátók az élvonal bajnokát, az MTK-t fogadják. A budapesti kék-fehérek az elmúlt hetek öt veresége után vasárnap meggyőző játékkal, 4-1-re verték a győrieket, vagyis úgy tűnik, hogy Egervári Sándor együttese kilábalt a hullámvölgyből.

A legjobb 32 között már nem lép pályára a második körben kiesett Újpest FC és Békéscsaba, ugyanakkor a nemzetközi szereplés miatt eddig "felmentett" debreceniek mellett az MTK, a Nyíregyházán szeptember 17-én pályára lépő FTC, valamint a Győri ETO FC is bekapcsolódik. Vagyis az Arany Ászok Ligát 10 együttes képviseli a nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő összecsapásokon.

A 3. forduló mérkőzései
szeptember 3., szerda, 16 óra:
Tuzsér (NB III) - Balaton FC
Bodajk (NB I/B) - Győri ETO FC
Tatabánya (NB I/B) - ZTE
Mátészalka (NB II) - Pécsi MFC
Orosháza (NB II) - Videoton
BKV Előre (NB I/B) - Lombard FC Haladás
Balassagyarmat (NB I/B) - Matáv-Sopron
Keszthely (NB III) - Győri DAC (NB III)
Soroksár (NB II) - Budapest Honvéd (NB I/B)
Cegléd (NB III) - Makó (NB II)
Karcag (NB II) - Kaposvölgye (NB II)
Szentlőrinc (NB III) - Barcs (NB II)
Felcsút (NB III) - Szentes (NB II)

19 óra:
Budapesti Vasas (NB I/B) - Debrecen
Kecskemét (NB I/B) - MTK

szeptember 17., 15 óra:
Nyíregyháza (NB I/B) - Ferencváros