Vágólapra másolva!
Három hónap pihenő után Tököli Attila visszaért a Ferencvároshoz. A zöld-fehérek csatára a május 30-ai, Debrecen elleni bajnoki után - amikor is futballhuligánok megverték őt - úgy döntött, nem marad az Üllői úton. Noha Tökölinek több kecsegtető ajánlata is akadt - többek között német és spanyol csapatok is hívták, legkitartóbban a görög Olympiakosz -, ám időközben a ferencvárosi vezetők a súlyos szankciók miatt úgy döntöttek, nem adják el egyik legértékesebb futballistájukat.

Tököli hétfőn már ismét az Üllői úton edzett, aminek Garami József szakmai igazgató és a társak is nagyon örültek, elvégre a csatár tavaly 26 góllal segítette az együttest. A támadó egyébként az elmúlt időszakban szülővárosában, Pécsett tréningezett, és elmondása szerint kifejezetten jó erőben van. Pályára való visszatérését a szakmai stáb a szeptember 17-ei nyíregyházi kupameccsen tervezi, s mivel a hat mérkőzésre szóló eltiltása a Sopron elleni bajnokival letelik, a pontvadászatban a zalaegerszegi derbin léphet újra pályára zöld-fehér mezben.

Tökölit nagy szeretettel fogadták az Üllői úton, a klub honlapján pedig a következők nyilatkozta visszatérését követően: "Nagyon nehéz hónapok vannak mögöttem, de ugyanez igaz mindenkire, aki akár játékosként, akár szurkolóként, akár vezetőként részese volt mindannak, ami május 30-án és azóta történt a Ferencváros háza táján. Amikor a május 30-ai történések után két nappal bejelentettem, hogy nem kívánok Magyarországon futballozni, eltökélt voltam, és most is az vagyok, annak ellenére, hogy számos körülmény miatt mégis itthon folytatom."

"Az elmúlt három hónapban semmi nem történt annak érdekében, hogy hasonló események ne fordulhassanak elő. A vétkeseken kívül már mindenkit megbüntettek, de senki nem kérdezi, hogy kik azok az emberek, akik akkor botrányt provokáltak, megvertek engem, játékostársaimat és Szentes Lázárt. Sokáig úgy gondoltam, hogy külföldön folytatom a pályafutásomat, hiszen a Ferencváros vezetőitől ígéretet kaptam arra, hogy megfelelő ajánlat esetén elengednek. Akadtak német, spanyol, és görög lehetőségeim is, melyek megvalósulásának örültem is volna, de időközben a Ferencváros vezetői is kénytelenek voltak változtatni álláspontjukon, és más tárgyalási feltételeket szabtak a zöld asztalnál, hiszen a csapat szakmai és gazdasági helyzete is megváltozott. A Liga és az MLSZ döntéseit követően a vezetők jelezték, hogy csak nagyon sok pénzért hajlandóak megválni tőlem, aztán a hat pont levonását követően még ez a helyzet is módosult. Máltán a szakmai vezetés és Szeiler József is egyeztetett velem, és jelezték, hogy nem kívánnak eladni."

"Jól éreztem magam a Fradiban egészen május 30-áig, és sohasem azonosítottam az engem bántalmazókat a valódi ferencvárosi szurkolókkal. Biztosan lesznek nehéz pillanataim az elkövetkező időszakban, ahogy a csapatnak is, hiszen május 30-án sok minden megváltozott. Erőt ad az a több mint háromezer levél, amit a mai napig őrzök, melyben a kisiskolástól a nyugdíjasig rengetegen vigasztaltak, és kérték, hogy folytassam tovább a Ferencvárosban. Elfogadom a vezetők döntését, és remélem, hogy akik eddig szerettek, azok a jövőben is fognak, és bízom abban, hogy tudok örömet szerezni a Ferencváros szurkolóinak. Eltiltásom lejártát követően szeretnék hasznára lenni a csapatnak, és megmutatjuk mindenkinek, hogy egy csapatot nem lehet adminisztratív eszközökkel leírni és tönkretenni. Mostantól számomra ismét új időszámítás kezdődik" - szögezte le a Ferencváros csatára.

Azért az is jelzésértékű, hogy a Fradi elöljárói már korábban benevezték Tökölit az UEFA-kupába, vagyis azoknak lett igazuk, akik biztosra vették a csatár Üllői úti visszatérését. A center tehát pályára léphet a dán FC Köbenhavn elleni UEFA-kupa-mérkőzésen is. Az meg talán sorsszerű is, hogy a bajnokságban éppen nevelőegyesülete, a Pécs ellen térhet vissza a pályára Tököli - a közönség pedig a lelátóra.

Bánki József

[origo]