Vágólapra másolva!
A címvédő Juventus hazai pályán hiába szerzett kétszer is vezetést, végül meg kellett elégednie a döntetlennel a Roma ellen az olasz labdarúgó-bajnokság 3. fordulójának rangadóján, így a tabellát továbbra is a vendégek vezetik.

A Juventus-Roma találkozó 13. percében a torinóiak csapatkapitánya, Alessandro Del Piero megsérült, de a helyére becserélt Marco Di Vaio két góllal hálálta meg a bizalmat Marcello Lippi vezetőedzőnek. A fővárosiaknál két védő, a nyáron szerződtetett román Christian Chivu (18 méteres szabadrúgásból), illetve a francia Jonathan Zebina (20 méteres lapos lövésből) volt eredményes. Utóbbi azért is örülhetett, mert az egyik Juve-gólt az ő hibája előzte meg.

Nincs már százszázalékos a Serie A-ban, ugyanis a Milan, az Inter és a Lazio is elveszítette első pontjait. A két milánói együttes döntetlent játszott, míg a rómaiak hazai pályán egygólos vereséget szenvedtek a nagyszerű napot kifogó Parmától. Bresciában gólparádénak örülhettek a nézők, a Reggina elleni derbi vége 4-4 lett. A Chievo idegenben verte a Leccét, míg a Bologna otthon az Udinesét.

Egy szurkoló lezuhant a stadion kerítéséről és kómás állapotban szállították kórházba a nézőtéri rendbontás miatt elhalasztott olasz B-ligás Avellino-Napoli bajnoki mérkőzés során - jelentette a távirati iroda. A két csapat azért nem tudta elkezdeni a találkozót, mert a jegy nélkül maradt szurkolók benyomtak egy kaput, a felső lelátóra özönlöttek, és a tömeg nyomásától egyensúlyát vesztő, 29 éves Sergio Ercolano lezuhant a 20 méteres magasságból. Az orvosok nem sok reményt fűznek ahhoz, hogy a fiatalember felébred a kómából. A rendbontó szurkolókat megfékezni igyekvő rendőrök közül harmincan megsebesültek.

Serie A, 3. forduló:
Bologna - Udinese 2-0 (0-0)
gól: Guly (62.), Dalla Bona (94., 11-esből)

Brescia - Reggina 4-4 (1-2)
gól: Di Biagio (8.), A. Filippini (52.), Caracciola (53.), Petruzzi (85.), illetve Nakamura (20., 72., az elsőt 11-esből), Bonazzoli (36.), Sottil (62.)

Internazionale - Sampdoria 0-0

Lazio - Parma 2-3 (1-1)
gól: Stam (30.), S. Inzaghi (79.), illetve Bresciano (1., 88.), Adriano (63.)

Lecce - Chievo 1-2 (0-0)
gól: Chevanton (57.), illetve Lanna (52.), Cossato (68.)
piros lap: D'Anna (81., Chievo)

Perugia - Milan 1-1 (1-1)
gól: Vryzas (31.), illetve Gattuso (18.)

Juventus - Roma 2-2 (2-1)
gól: Di Vaio (21., 35.), illetve Chivu (25.), Zebina (87.)