Vágólapra másolva!
A mostani szezonig négy horvát klub tette tiszteletét Magyarországon európai kupamérkőzések alkalmával: a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split többször is vendégeskedett hazánkban, az NK Zagreb tavaly járt itt, míg a Cibalia Vinkovci pár éve az UEFA-Intertotó-kupában játszott a Tatabányával. A sort most a Varteks Varazdin bővíti ki, amely a DVSC-MegaForce ellenfele lesz az UEFA-kupában, és nehéz lenne megmondani, hogy a két együttes közül melyik az esélyesebb a továbbjutásra.

Varazsdon a labdarúgás már régóta az egyik legnépszerűbb sportágnak számít, ám a város futballcsapata a jugoszláv időkben nem sok sikernek örvendhetett. A klub akkoriban egyszer sem szerepelt a legjobbak között, és legnagyobb eredménye az volt, hogy 1961-ben másodosztályúként bejutott a kupadöntőbe, ahol azonban 2-1-es vereséget szenvedett a Vardar Szkopjétól.

A város drukkerei így először az önálló horvát bajnokság létrejöttekor örülhettek élvonalbeli társulatnak, és akkoriban a gárda stabil középcsapatnak számított, bár évről évre egyre feljebb jutott a tabellán. A csúcspontot 1996-ban érte el, amikor is a Dinamo (akkoriban Croatia) Zagreb és a Hajduk Split mögött az együttes a harmadik helyet szerezte meg, a kupában pedig bejutott a döntőbe, ahol azonban a Croatia jobbnak bizonyult. Mindennek köszönhetően a Varteks, története során először, kiléphetett a nemzetközi porondra, és a KEK-ben az Union Luxembourg kiverése után az első fordulóban a Lokomotiv Moszkva ellen búcsúzott.

500 Loki-drukker Varasdon
"Láttam a varasdiak hét-végi bajnokiját, ahol 2-0 arányban győztek" - mondta Szentes Lázár a Loki trénere. "Ahogyan azt előzetesen vártam, kemény, agresszív futballt játszott leendő ellenfelünk, amely kétféle felállásban szere-
pelt. A továbbjutásról az aznapi forma dönthet, amennyiben játékosaim átérzik a nemzetközi szereplés fontosságát, legalább 50 százalék esélyt adok erre. Egyébként azt tippelem, lévén a Loki és a Varteks is veretlen otthon, hogy pályaválasztóként mindkét csapat győzni fog."
A debrecenieket egyébként 500 drukker kíséri el Horvátországba, így szurkolásban nem lesz hiány.


A 2000-es években a Varteks valamivel feljebb lépett a horvát labdarúgás képzeletbeli ranglétráján, hiszen két negyedik hely, illetve egy újabb elveszített kupadöntő után a legutóbbi szezonban a harmadik pozíciót harcolta ki, vagyis megismételte történetének legjobb helyezését. Az együttesben több válogatott játékos is szerepel, a nagy óhaj azonban, hogy egy trófeát nyerjenek, még nem valósult meg. Safaric az utánpótlás válogatott tagja, Jancevski és Halilovic macedón, illetve bosnyák válogatott. Kiváló utánpótlás-iskolával rendelkezik az egylet, a korosztályos nemzeti együttesekben számos varazsdi tehetség kap bizonyítási lehetőséget.

Forrás: [origo]

Tekintse meg az [origo] új BL-oldalát. Az összes létező információ a legrangosabb európai kupasorozatról itt megtalálható.



A varasdi együttesnél az idei szezonban, amire igazán figyelni érdemes, az a remek középpályássor. A gárdánál az új felállási szisztémától (3-2-3-2) sokat várnak. Egyértelmű hátrány azonban Hrman távozása, góljait nehéz lesz pótolni ebben az idényben. A gólszerzés problémáját a fiatalok játéklehetőséghez juttatása orvosolhatja, vagy éppen a kellő rutin hiánya el is mélyítheti.

Az együttes legnagyobb sztárja a jobb oldali védő, Ivan Rezic. Az 1979-es születésű játékos elsőként 1998-ban kapott lehetőséget a nagy csapatban, majd rövid időre az olasz Interhez került, onnan azonban hazatért néhány hónap után. Temperamentuma sok esetben hozza nehéz helyzetbe együttesét. Nemrég volt egy újabb szerződési mizériája a Werder Bremennel, végül maradt Horvátországban. Otto Baric szövetségi kapitány is felfigyelt rá, mivel érkezett már számára meghívó a válogatottól. A nyári felkészülési időszakban Besek edző kipróbálta a középpálya szélén is, ahol még többet mutathat felkészültségéből.

Ami a trénert, Drazen Beseket illeti, ő egy személyben a megtestesült klubtörténelem. Pályafutását itt kezdte, játszott az Olimpija Ljubljanában, a Dinamo Zagrebben (1984-90), majd Franciaország következett. Utána a dán Ikast, ismét a Varteks, aztán a Casino Salzburg és újra a Varteks jött a sorban. Pályafutása edzőként is Varasdhoz köti, mivel előbb játékos-edző, majd edző lett a klubnál: ő volt a tréner az emlékezetes KEK-menetelés idején is.