Társoldalunk:

Az edző ellen tüntettek a Hertha drukkerei

Váratlanul érte a holland sajtót, de legfőképpen a hét végi bajnokin az Ajaxot 4-2-re elintéző NAC Bredai híveit kedvenceik 5-0-s veresége Newcastle-ban az UEFA-kupa első fordulójában. A Babos Gábort, Pető Tamást és Fehér Csabát végig a soraiban tudó együttes már az első félidőben kétgólos hátrányba került, s végül a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is gyengén szereplő angolok ötig meg sem álltak.

"Az első félidőben abszolút egyenrangú ellenfele voltunk a Newcastle-nak, ám végül teljesen bedaráltak bennünket" - mondta Fehér Csaba. "Mondhatnám, a tipikus brit stílus áldozatai lettünk, mivel a gólokat általában szabadrúgás vagy szöglet után kaptuk. Komoly csalódást okozott mindannyiunk számára a súlyos vereség, mégis azt mondom, óriási élmény volt a St. James Park 45 ezres közönsége előtt futballozni, ráadásul közel négyezer bredai drukker is elkísért bennünket, sőt már a meccs előtti napon megtartott edzésre is kijöttek közülük több százan. Hiába, a futballban néhány nap alatt ennyit változhat a világ, vasárnap még remek játékkal megvertük az Ajaxot, szerdán meg beleszaladtunk egy ilyen csúnya 'zakóba'. Remélem, visszafelé is változhat így a forma, mert vasárnap megyei derbit játszunk az RKC Waalwijk ellen, amely 90 perc során javíthatunk."

Ezek után Fehér Csaba elárult egy kisebb titkot is: "A 25. percben kifordult a bokám, a szünetben injekciózni is kellett, ám nem tagadom, egyszerűen nem volt szívem otthagyni azt a remek hangulatot és cserét kérni."

Kérdésünkre, hogy a Newcastle csapatából ki volt az embere és miként készülnek a visszavágóra, a hajdani újpest játékos így felelt: "A meccsen általában a francia válogatott Laurent Robert-t kellett figyelemmel kísérnem, aki remek futballista. Az eredmény, nincs mit szépíteni rajta, fejbe veréssel volt egyenértékű mindannyiunk számára. A visszavágón nyerni szeretnénk, továbbá bebizonyítani, hogy közel sincs öt gól különbség a két csapat között. Szerdán beleszaladtunk a késbe, hiszen a Newcastle a Bajnokok Ligájában és a Premiershipben is gyengén szerepelt eddig, azaz már nagyon vártak egy áldozatra. Fájdalom, mi lettünk azok, ám hiszem, ha a továbbjutás lényegében eldőlt is, Bredában mi nyerünk."

Azért még megkérdeztük Fehért, hogy a lefújás után kivel cserélt mezt, mire ő rávágta: "Senkivel, mert úgy elkeseredtem, hogy eszembe sem jutott mindez. Az olyan turistás lett volna, ha 0-5 után még a győztes mezére is igényt tartok. Majd a visszavágón, ha legyőzzük őket."

Bánki József

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK