Társoldalunk:

Tököli és Gera három hétig nem játszhat

Érzékeny veszteség érte a Ferencváros labdarúgócsapatát. A zöld-fehérek két támadója, Tököli Attila és Gera Zoltán a dán FC Köbenhavn elleni UEFA-kupa mérkőzésen megsérült, nem is tudta befejezni a találkozót. Az orvosi vizsgálatok alapján mindkét válogatott csatárnak három hét pihenőre van szüksége. Hans Backe mindegyik játékosával elégedett volt, a dán lapok elítélik a Fradi szurkolóit a "huhogások" miatt.

Garami József, a Ferencváros szakmai igazgatója már az UEFA-kupa találkozó félidejében kényszerű cserét hajtott végre, hiszen Tököli Attila nem tudta folytatni a játékot. A hosszú kihagyás után visszatérő támadó combizma beszakadt, így még arra is minimális az esély, hogy a koppenhágai visszavágón pályára lépjen.

"A Sportkórházban megvizsgáltak, és kiderült, hogy komoly a sérülés: beszakadt a combizmom. Sajnos most hosszabb pihenő vár rám, a következő két bajnoki meccset - a Pécs és a Debrecen ellenit - mindenképpen ki kell hagynom. Rendkívül optimális esetben, azaz ha minden tökéletesen alakul, akkor talán három hét múlva már játszhatok" - nyilatkozta a játékos a klub hivatalos honlapján.

Nem volt szerencséje Gera Zoltánnak sem, akinek még a mérkőzés elején fordult ki a bokája, ennek ellenére végigjátszotta a félidőt. Mikor a 60. percben lecserélte Garami mester, mindenki azt hitte, a hét közben betegséggel bajlódó csatár csupán eddig bírta, ám kiderült, sérülése gátolta meg a további játékban.

"Komoly fájdalmaim vannak, nagyon bedagadt a lábam, sajnos beszakadtak a bokaszalagjaim. Úgyhogy hosszabb pihenő vár rám, a Pécs elleni mérkőzést biztosan kihagyom. Arra van némi esély, hogy Debrecenben már ott lehetek a pályán, a legvalószínűbb azonban az, hogy Koppenhágában térhetek vissza a csapatba" - mondta Gera.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK