Társoldalunk:

Tököli és Gera három hétig nem játszhat

A csütörtökön megjelent két legnagyobb példányszámú dán napilap egyaránt jó eredménynek tartja az FC Köbenhavn 1-1-es döntetlenjét a Ferencváros otthonában, ám kifogásolták a hazai szurkolók "huhogásait", ami akkor történt, amikor a brazil Alvaro Santoshoz került a labda. Az újságok véleményéhez csatlakozott Hans Backe, a dán bajnok svéd edzője is.

A fentebb említett Hans Backe, az FCK svéd trénere a Koppenhágában megjelenő Extra Bladet hasábjain a következőket jelentette ki: "Kőkemény játékot hozott a 90 perc, de mindez a durvaság határain belül maradt, de ezt nem mondhatom el a ferencvárosi közönségről. Azt hittük ugyanis, hogy Európának ezen a részén megszűnt ez a fajta diszkrimináció." A lap szakírója ezek után hozzátette: a hazai szurkolók igazolták a róluk kialakult rossz véleményt.

A másik legnagyobb példányszámú dán napilap, a B. T. szintén kitért az estre, de azért a találkozó szakmai részével is foglalkozott: "Több egyénileg is jól képzett futballistával rendelkezik a Ferencváros, Tököli és Gera lecserélésével pedig kihúzták a magyar csapat méregfogát. Összességében az FCK jobb csapat a Ferencvárosnál, előnyösebb helyzetben is van riválisánál, mégsem lefutott a visszavágó kimenetele" - figyelmeztetett a dán lap újságírója.

Bánki József

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK