Vágólapra másolva!
Címvédőként és házigazdaként magabiztosan halad a végső győzelem felé az Egyesült Államok nőilabdarúgó-csapata, amely eddigi két csoportmérkőzésén diadalt aratott. A vetélytársak közül Brazília, Németország és Oroszország is százszázalékos még. A vb eredetileg Kínában lett volna, de az atípusos tüdőgyulladás-járvány miatt a nemzetközi szövetség (FIFA) új helyszínt keresett.

Képgaléria a vébéről

Szeptember 20-a és október 12-e között az Egyesült Államok ad otthont a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) negyedik női világbajnokságának. A házigazda rendezők hat helyszínt bocsátottak a legnagyobb őszi futballesemény rendelkezésére, így Philadelphiában, Columbusban, Washingtonban, Los Angelesben (Carson), Bostonban (Foxboro) és Portlandban lép pályára a gyengébbik nem futballistáinak színe java.

Két csoportforduló után már érdemes áttekinteni az eseményt, hiszen többé-kevésbé kialakultak az erőviszonyok. Az A csoportban mindjárt a házigazda Egyesült államok brillírozik, a világbajnoki cím védője szemernyi kétséget sem hagy afelől, hogy idén is a legnagyobb esélyesek egyike. A gárda előbb 3-1-re legyőzte Svédországot, majd a világ egyik legjobbjaként számon tartott Mia Hamm vezérletével 5-0-ra elpáholta Nigériát. Hamm kétszer köszönt be, ezzel 144. gólját (!) szerezte a válogatott színeiben.

Az amerikaiaknak már csupán egy pontra van szüksége a Koreai NDK-val szemben ahhoz, hogy csoportelsőként jusson a negyeddöntőbe. A második hely favoritja Svédország, amennyiben legyőzi Nigériát, s az amerikaiak is érvényesítik a papírformát, a skandinávok végeznek negyeddöntős helyen.

A B csoportban meglepetésre Brazília vezet, úgy, hogy 4-1-re verte az 1999-es ezüstérmes Norvégiát. Azaz, ha a selecao egy pontot ér el a franciákkal szemben, már biztos csoportelső. Norvégia is továbbléphet, Korea nem lehet akadály.

A C csoportban Németország könnyedén nyert kettőből kettőt, az utolsó fordulóban ráadásul a harmatgyenge argentinok ellen kell helytállni, így a csoportelsőséget nem fenyegeti semmi. A második helyért az egyaránt hárompontos Japán és Kanada küzdhet a Foxboro-stadionban.

A német válogatott játékosa, Bettina Wiegmann egyébként máris elégedett lehet, hiszen megdöntötte a legendás Lotthar Matthäus nemzeti válogatottsági rekordját. Japán ellen a németek csapatkapitánya ugyanis 151-szer öltötte magára a nemzeti mezt, s egyelőre semmi sem utal arra, hogy megállna ennél a számadatnál.

A D csoport favoritja az orosz együttes, ám a Kína elleni utolsó csoportmeccs nagyon fontos lesz a távol-keletiek számára, hiszen egy esetleges vereséggel akár a csoportmásodik helyről is lecsúszhatnak.

[origo]