Vágólapra másolva!

Az A csoportban például a Celtic az, amely mindenképpen nyerni szeretne a Lyon ellen, hiszen a két héttel ezelőtt, Bayern München elleni, kissé balszerencsés vereség után a Kelták nem akarnak leszakadni. A skót együttes hazája bajnokságában szenvedve ugyan, de sorra hozza a győzelmeket, ám a selejtezőben az MTK búcsúztató csapatnál a védelem összeállítása nem kis gondot okoz Martin O'Neill mesternek.

Ebből a csapatrészből Stephen Crainey, Ulrik Laursen, Johan Mjällby és Joos Valgaeren régóta sérült, és bár utóbbi két focista a héten már megkezdte az edzéseket, a szakvezető egyelőre nem tudja, hogy érdemes-e a szerepeltetésüket megkockáztatni. Nagy összegben azért nem érdemes fogadni arra, hogy egyikük sem kezd majd.

A középpályáról a csapatkapitány Paul Lambert fog hiányozni, és az előzetes jelentések alapján úgy tűnik, hogy O'Neill ezúttal John Hartsont is kihagyja a csapatból - így Chris Sutton ismét a támadósorban kaphat helyet.



Forrás: [origo]

Tekintse meg az [origo] új BL-oldalát. Az összes létező információ a legrangosabb európai kupasorozatról itt megtalálható.
Hansa Rostock elleni bajnoki után (amit ugyan megnyertek 2-1-re)

Ottmar Hitzfeld szokásához híven megint rotálni fogja csapatát, így bekerülhet a kezdő tizenegybe a hét végén pihenőt kapó Owen Hargreaves és Zé Roberto, Oliver Kahn pedig pályafutása századik európai kupameccsén védhet majd. Az Anderlecht a Bayernnel ellentétben menetel hazája bajnokságában (hat meccsből hatot nyert), viszont a BL-ben vereséggel nyitott, amin a lila-fehérek mindenképpen javítani szeretnének. Kérdés, ki szerepel majd a csapat jobb oldalán, mert az itt bevethető Wilhelmsson és Lovre is sérüléssel bajlódik.