Vágólapra másolva!
Székeket hajigáltak a szurkolók kedden este a Dinamo Zagreb játékosaira - írta szerdai számában a Vecernji list című zágrábi újság. Az MTK UEFA-kupa-ellenfele mellett a Debrecen riválisánál, a Varteksnél sincs minden rendben, menesztették Drazen Besek vezetőedzőt.

A legnagyobb példányszámú horvát napilap szerint a Dinamo Zagreb elégedetlen szurkolói nem tudják elviselni, hogy csapatuk az MTK elleni szerencsés győzelem (3-1) előtti és utáni fordulóban is csak döntetlent ért el a horvát bajnokságban. Egy 20 fős csoport rátámadt a boszniai Orasjében játszott keddi edzőmérkőzésről (1-1) hazatérő Dinamo-játékosokra. Az autóbuszból kiszálló labdarúgók nyomában behatoltak az öltözőbe, székeket hajigáltak, végül rendőri karhatalommal kellett eltávolítani őket.

A Debrecen ellenfelénél, a pénzhiánnyal küszködő Varteksnél edzőcsere volt a múlt heti vereség után, a csapatot kedden Miroslav Blazevic, a legtekintélyesebb horvát edző, volt szövetségi kapitány, egyszersmind a Dinamo Zagreb extrénere vette át. A varasdiak az UEFA-kupa első fordulójának első mérkőzésén 3-1-re kikaptak otthon a Debrecentől.