Társoldalunk:

Kezd nagycsapattá válni a Sochaux

Amikor az FC Sochaux 2001-ben feljutott a legjobbak közé, mindenki azt jósolta, hogy a klubra a kiesés elleni küzdelem vár, ám a csapat nyolcadik lett. A legutóbbi szezonban sokan biztosak voltak benne, hogy ez a jó eredmény nem lesz tartható, és a sárga-kékek alaposan visszaesnek majd - ezzel szemben az együttes még előrébb lépett, és az ötödik helyen fejezte be a pontvadászatot. Ennek ellenére most a legtöbben megint "csak" a középmezőnybe várták a gárdát, de az hét forduló után a negyedik helyen állt.

Az előző szezon kezdete előtt sokan megmosolyogták az FC Sochaux új edzőjét, az EA Guingamp-tól elcsábított Guy Lacombe-ot, amikor kijelentette, hogy véleménye szerint csapata képes lehet a nemzetközi kupaszereplés kiharcolására. A szezon során azonban a mosoly egyre inkább leolvadt a kétkedők arcáról, hiszen a gárda remekül szerepelt, és végül egészen az ötödik helyig nyomult előre a tabellán, aminek köszönhetően kiharcolta az UEFA-kupában való részvétel jogát, 13 év után először.

Akárcsak egy évvel korábban, a remek szereplés megint a frászt hozta a szurkolókra, legalábbis abból a szempontból, hogy félő volt: a csapat legjobbjait a nagyobb klubok elcsábítják. Ezúttal elsősorban a tréner volt veszélyeztetve ebből a szempontból, mivel a szakvezetőt a Paris Saint-Germain igen erőteljesen "támadta". Lacombe azonban hamar megnyugtatta a rajongókat, ugyanis még az előző idény vége előtt, májusban meghosszabbította szerződését a klubnál, egészen 2006-ig, amivel eldőlt, hogy a kispadon biztosan nem lesz változás. Pedig Lacombe az egyik legelismertebb fiatal francia edzőnek számít jelenleg: a legutóbbi idényben kollégái őt választották meg az év trénerének.

A másik, leginkább csábított a középpályás Benoit Pedretti volt, aki szép lassan a francia válogatottban is stabil helyet harcol ki magának. Érte szinte mindegyik francia élcsapat bejelentkezett, a Paris SG és az Olympique Lyon mellett az Olympique Marseille érdeklődése volt a legkomolyabb, és a focista is szívesen igazolt volna az OM-be. A marseille-iek ajánlata azonban végül nem konkretizálódott, így Pedretti is maradt, igaz, jövő nyáron lejáró szerződését a trénerrel ellentétben nem hosszabbította meg, így a bajnokság végeztével szinte biztosan távozik majd a klubtól, ráadásul ingyen.

Mindezek ellenére mindenképpen figyelemreméltó, hogy a Sochaux immár második éve képes megtartani legértékesebb futballistáit, hiszen ez nem nagyon jellemző a francia kiscsapatokra. A megoldás valahol ott rejtőzhet, hogy a Sochaux igazából nem is olyan kiscsapat: ha a France Football értesülései valósak (márpedig a gall labdarúgás bibliájának számító szaklap nem nagyon szokott tévedni), akkor a klub tervezett költségvetése erre a szezonra 30 millió euró. Ez a francia élvonal egyesületei közül a nyolcadik legmagasabb, ennél több pénzből "csak" a Girondins Bordeaux, az RC Lens, az Olympique Lyon, az Olympique Marseille, az AS Monaco, az FC Nantes és a Paris SG gazdálkodhat, vagyis a tradicionális nagycsapatok.

Ehhez jön még, hogy a vezetőség mindezek ellenére nem költekezik ész nélkül, hanem igyekszik alaposan megbecsülni a rendelkezésére álló összeget. Akárcsak a legutóbbi nyáron, a vezérkar most is igyekezett posztra igazolni, és ennek megfelelően mindössze négy új futballista érkezett, ráadásul közülük a mindössze 19 esztendős Sigamary Diarra (akit az SM Caentől vettek meg) inkább a jövő szempontjából számít jó befektetésnek.

Az újonnan jött focisták közül az egykori francia utánpótlás-válogatott védő, Grégory Paisley a legismertebb, aki pályafutása során megfordult már a Paris SG-ben, a Stade Rennes-ben és a svájci Servette FC-ben is, legutóbb pedig az AC Le Havre-ban futballozott. Ő két évre írt alá, akárcsak a szintén a Le Havre-től megvett szenegáli Souleymane Diawara - mindketten a hátsó alakzatot erősítik, ami nem csoda, hiszen a két legjelentősebb távozó is innen került ki Jean-Jacques Domoraud és Nisa Saveljic személyében.

A védelmen kívül tehát a többi csapatrészben semmi változás nem történt, ám ennek ellenére a bajnokság kissé nyögvenyelősen indult a Sochaux számára, hiszen a nyitófordulóban az FC Nantes ellen aratott győzelem után három mérkőzésen keresztül képtelen volt nyerni a csapat. Ezt azonban három diadal követte, aminek köszönhetően a gárda hét forduló után a negyedik helyet foglalta el a tabellán - úgy tűnik tehát, hogy a társaság továbbra is azon van, hogy meglepje a francia futballközvéleményt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK