Társoldalunk:

Bicskei: Egyiptomban nem ismerik a magyar focit

Az élbolyban foglal helyet Bicskei Bertalan csapata az egyiptomi bajnokságban, és az egykori magyar szövetségi kapitány szerint a fáraóak országának pontvadászata hasonló színvonalú, mint a magyar NB I. Az Al Masry - amelynek korábban Puskás Ferenc is az edzője volt - a mezőny legfiatalabb csapata, az átlagéletkor 22 év.

- Mennyire elégedett csapata szereplésével? - kérdeztük Bicskei Bertalant.
- Nem panaszkodhatom, hiszen folyamatosan az első öt helyezett közé tartozunk a bajnokságban. Ráadásul a miénk a mezőny legfiatalabb csapata, az átlagéletkor 22 év, a 29-es keretben pedig nem kevesebb, mint tíz ifjúsági labdarúgó található. A klubnál egyébként volt már egy nagy elődöm, mégpedig Puskás Ferenc, aki 1980 és 1984 között edzősködött Port-Szaídban.

- Ön miként került a klubhoz?
- Idecsöppentem, méghozzá baráti alapon. Tíz évvel ezelőtt ugyanis a bajnokság végén sikerült benntartanom az élvonalban az Al Masryt, az elnök pedig nem felejtett el, s minden évben hívott, legutóbb akkor, amikor a Videotonhoz szerződtem.

- Milyen az egyiptomi bajnokság nívója, mondjuk a magyarral összehasonlítva?
- Szerintem hasonló színvonalú, ám egy kicsit gyorsabb és célratörőbb a miénknél. Ez nem véletlen, hiszen érződik a brazil és európai edzők munkája a csapatok játékán. Igaz, amikor délután harminc-negyven fokos melegben rendezik a meccseket, azok nem olyan jók, mint az esti fellépések, utóbbiak rendre fordulatosabbak, változatosabbak. Mondhatnám úgy is, hogy a délutáni meccsek nívója rosszabb az NB I-nél, az estiek viszont jobbak.

- Mi tart a magyar bajnokik legnagyobb hiányosságának?
- Mivel négy és fél hét szünet volt az egyiptomi bajnokságban, egy hetet odahaza tölthettem, ki is mentem néhány meccsre, s ami elsősorban feltűnt, hogy nagyon lassú a játék. S nem csupán futásban, hanem gondolkodásban, igaz, ez már régi gond a magyar futballban. Persze, azért a rangadók nálunk is pörgősebbek, ám a sorsolás szeszélye folytán ezúttal nem lehetett részem csúcsmeccsekben.

- Egyiptomban mi a vélemény a magyar futballról?
- Nem sokat tudnak róla, nem ismerik, ami nyilván az eredménytelenséggel függ össze. Nem véletlen, hogy magyar edzőket sem hívnak, ismétlem, én is baráti kapcsolaton keresztül kerültem Port-Szaídba.

- Tíz év távlatából mennyit fejlődött az egyiptomi futball?
- Sokat. Rengeteg futballista szerepel európai együttesekben, közülük a legnagyobb sztár Mido, a Marseille csatára, aki valóban klasszis képességekkel rendelkezik.

- Távol Budapesttől miként tudja elviselni az ottani hétköznapokat?
- Mivel velem van a családom, így könnyebben. Persze, ha megint lesz két hét szünet a bajnokságban, ismét rohanunk haza. No meg természetesen akkor is kilátogatok egy-két hazai bajnokira.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK