Vágólapra másolva!
Az UEFA-kupa első fordulójának visszavágói általában nem szoktak jelentősebb érdeklődést kiváltani az európai futballközvéleményben, ám mivel most jó néhány nagyágyú szerepel a második számú kontinentális kupasorozatban, ráadásul a két legnagyobb név az első meccsen még csak előnyt sem tudott szerezni magának, így a szerdai játéknapra azért maradt némi izgalom. A Liverpool és a Barcelona drukkereinek például azért kell izgulniuk, hogy csapatuk nem esik-e abba a szégyenbe, hogy már az első körben kizuhan egy sokkal alacsonyabban jegyzett gárda ellen.

A katalán együttesnek az előző idényben az UEFA-kupa szereplést is alig sikerült kiharcolnia, de a drukkerek igyekeztek ebben is a pozitívumot látni: elvégre ez a trófea még hiányzik a Barcelona gyűjteményéből, itt van tehát a lehetőség, hogy a klub ezt is begyűjtse. Az első forduló sorsolásának elkészültekor a Barca-szurkolók lélekben valószínűleg már a második körre készültek, elvégre az ellenfél, a szlovák Matador Púchov nem tartozik a sportág nagyjai közé, de az első mérkőzés eredménye, na meg a katalánok eddigi idei szereplése nyomán már senki sem veheti teljesen biztosra a spanyol gárda továbblépését.

Szlovákiában a Barcelona a várt gólzáporos győzelem helyett csak egy 1-1-es döntetlent ért el, arról nem is beszélve, hogy a bajnokságban sem megy az együttesnek, így a visszavágón Frank Rijkaard együttesének alaposan oda kell tennie magát. Egy esetleges nagy gólarányú diadal ismét életet lehelne a fanatikusokba na meg a csapatba is, főleg, hogy a Barca ebben a szezonban még nem tudott meccset nyerni hazai pályán, és csak egy olyan találkozója volt, ahol egynél több gólt ért el.

Az egyik fő gólfelelős, Patrick Kluivert sérülés miatt ugyan nem játszhat, de így legalább az eddig mellőzött Javier Saviola is lehetőséget kaphat a csatársorban. A hátsó alakzatban ott lehet a kezdők között a sérüléséből frissen felépült Gabri, és a nyáron a klubhoz visszatért Luis García is végre a kezdő tizenegy tagja lehet. Ami a vendégeket illeti, náluk is hiányozni fog az első meccs gólszerzője, Milan Jámbor, és a szlovákok valószínűleg csak a tisztes helytállásban bíznak - persze azért mindent megtesznek majd egy esetleges szenzáció érdekében.

Hasonló helyzetben van a szlovén Olimpija Ljubljana, amely szintén az egyik, előzetesen szuperfavoritnak tartott együttes, jelesül a Liverpool vendége lesz, és a Matadorhoz hasonlóan hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott neves ellenfelével. A Vörösök bajnoki formája azóta jelentősen feljavult, ugyanakkor nem számíthatnak legnagyobb erősségükre, a házi gólkirály Michael Owenre. Rajta kívül sérülés miatt biztosan nem játszik még Milan Baros, Danny Murphy, Bruno Cheyrou, Jamie Carragher és Didi Hamann sem - Gerald Houllier feladata tehát nem valami egyszerű, ugyanakkor a kiesésnek még a lehetősége sem merülhet fel a tréner fejében.

A ljubljanaiak mindenesetre a jelek szerint nem ijedt nyusziként utaznak Angliába, az Olimpija szlovén válogatott csatára, Mladen Rudonja például kijelentette: egyáltalán nem félnek a liverpooli játékosoktól, hiszen nekik is ugyanúgy két lábuk van, mint nekik. Ez alkalmasint igaz, csak az nem mindegy, hogy az a két lábbal ki mit tud csinálni...

A Borussia Dortmundnak már az első mérkőzésen is rendkívül tartalékosan kellett pályára lépnie az FK Austria Wien otthonában, de a németek ennek ellenére nyerni tudtak Bécsben, igaz, egyik gólszerzőjük, Otto Addo súlyos sérülést szenvedett a meccsen. Az idegenben szerzett előny ellenére a BVB mestere, Matthias Sammer egyáltalán nem veszi félvállról a találkozót, mondván, nem akarja, hogy kellemetlen meglepetések érjék.

Jó hír lehet a dortmundi fanatikusok számára, hogy két meghatározó játékos, Tomás Rosicky és Jan Koller is felépült, és valószínűleg mindketten ott lesznek a kezdő tizenegyben a Westfalen stadionbban. Ez azt jelenti, hogy a Dortmundnak már "csak" Marcio Amoroso, Flávio Conceicao, Evanílson, Christoph Metzelder és Torsten Frings hiányát kell átvészelnie valahogy.

A sztárcsapatok közül egyedül az AS Roma készülhet nyugodtan a visszavágóra, hiszen kicsi a valószínűsége, hogy a macedón Vardar Szkopje képes lesz ledolgozni a Rómában összeszedett négygólos hátrányt. A Farkasok persze nem csak a tetemes előny miatt játszanak majd tartalékosan Szkopjében: Marco Delvecchio és Christian Panucci sérülés miatt nem utazott el többiekkel, míg a csapatkapitány Francesco Totti belázasodott.