Társoldalunk:

Finke, az örök freiburgi

A Bundesliga újoncai közül két klub, az Eintracht Frankfurt és az 1. FC Köln egyelőre nem nagyon találja a helyét a legjobbak között, mindkét együttes kieső helyen áll. A harmadik feljutó, az SC Freiburg ellenben a középmezőnyben foglal helyet, és a klub teljesítménye alapján nehéz elképzelni, hogy a freiburgiaknak a kiesés ellen kell majd küzdeniük a szezon során. A legfőbb érdem ezért természetesen a trénert, Volker Finkét illeti, aki immár 13 éve dolgozik a csapatnál, és futballfilozófiája ez idő alatt semmit sem változott.

Az SC Freiburg az 1992-es feljutás óta a Bundesliga legszimpatikusabb együttesei közé tartozik, amely igyekszik látványos támadófutballt produkálni, és elsősorban a saját nevelésű fiatalokra támaszkodik. Mindezt a csapat mestere, Volker Finke a következőképpen fogalmazta meg: "Én nem megvenni szeretem a sztárokat, hanem csinálni." Szavai igazát bizonyítja, hogy a klubnál olyan futballisták váltak ismertté, mint Rodolfo Esteban Cardoso, Jörg Heinrich, Jens Todt, Sebastian Kehl vagy Levan Kobiasvili: ők mindannyian Freiburgban kezdték Bundesliga-pályafutásukat, hogy aztán valamelyik nevesebb klubhoz igazoljanak. Finkét azonban egyáltalán nem keseríti el, hogy legjobb játékosaitól rendszeresen meg kell válnia, sőt, külön örömét leli abban a munkában, amit egy-egy tehetség felfedezése jelent.

Természetesen a klubnál is tudják, hogy milyen sokat köszönhetnek a pedagógiai végzettséggel is rendelkező szakembernek, hiszen máshol aligha fordulhatott volna elő, hogy egyik kiesést követően sem menesztik a trénert. A Freiburg esetében azonban ez történt: sem 1997-ben, sem pedig legutóbb, 2002-ben nem küldték el a szakvezetőt, annak ellenére, hogy a csapat kiesett a legjobbak közül. Finke pedig mindkét alkalommal azonnali visszajutással hálálta meg a bizalmat, és így azt az egyedülálló rekordot tudhatja magáénak, hogy egy gárdával háromszor is sikerült feljutnia a legjobbak közé.

Már a nyáron sejteni lehetett, hogy a keretben nem lesz nagy változás, hiszen ez is Finke futballfilozófiájának része: mindössze három labdarúgó hagyta el a Dreisam stadiont, akik közül csupán a grúz Levan Kobiasvili volt meghatározó ember az előző idényben. Ami az érkezőket illeti, az elsődleges szempont az volt, hogy a kiszemelt mennyire tud beilleszkedni a tréner által preferált játékstílusba, na és persze arra is kellett figyelni, hogy a focista ne kerüljön sokba, de az alacsony életkor is meghatározó volt.

Ennek megfelelően az új szerzemények egyike sem idősebb 25 évesnél, sőt, egy kivételtől eltekintve mindannyian 1980 után születtek. Az egyetlen kivételt a holland FC Twentétől megvett Ellery Cairo jelenti, akit Finke saját bevallása szerint már két éve figyelt. Rajta kívül érkezett még a VfB Lübecktől a 23 esztendős Dennis Kruppke, az ugyanilyen idős Roda Antar a Hamburger SV-től, illetve hosszas jogi huzavona után a Burkina Fasó-i Wilfried Sanou, akit a svájci FC Siontól sikerült megszerezni, és aki még nincs húszesztendős.

Az újak gyorsan beépültek a csapatba: Antar sérülése miatt ugyan még egyetlen mérkőzésen sem szerepelt, de Kruppke mindössze egy találkozót hagyott ki, Sanou és Cairo pedig "vetésforgóban" szerepelnek a csatársorban a grúz Alekszander Iasvili mellett. Ennek is köszönhetően a csapat szinte teljes egészében az ideális korban van: csupán a kapus Richard Golz, illetve a veterán csapatkapitány, Andreas Zeyer (aki már az 1993-as együttesben is szerepelt, igaz, később megfordult Hamburgban, Karlsruhéban és Bochumban is) idősebb 30 évnél, ők adják a szükséges a rutint, a többség azonban 24–27 éves. Ráadásul az együttesnek van egy stabil magja, Finke a szezon során eddig mindössze 18 futballistát küldött a pályára, aminél kevesebbet csak az első két helyen álló Werder Bremen és Bayer Leverkusen vetett be: az állandóságra sem lehet tehát panasz.

Csupán a csatárok gólképességére: az SC Freiburg ebben a szezonban már 12 gólt ért el, de ebből csak egyet jegyez támadó, Iasvili a Borussia Mönchengladbach ellen talált be. Mindez azonban egyáltalán nem lepi meg Finkét, sőt, még a gárda szurkolóit sem, akik már hozzászoktak ahhoz, hogy náluk a csatárok a megszokottnál kevesebb gólt szereznek. Ennek oka is a tréner futballról alkotott elképzelésében keresendő: a szakvezető ugyanis nem híve a klasszikus centerjátéknak, véleménye szerint egy támadónak is vissza kell érnie védekezni, elöl pedig nemcsak az a dolga, hogy várja a labdát a tizenhatoson belül, hanem rengeteg mozgással helyet kell nyitnia a második hullámban érkező focisták számára.

Mindennek köszönhetően a Freiburgnál soha nem volt jellemző, hogy egy támadó mondjuk 15 gólt ért volna el, az elmúlt években mindössze két olyan csatár akadt, aki tíznél több találatra lett volna képes egy szezonban: Harry Decheiver és Adel Szellimi. Cserébe viszont a középpályások rendkívül gólerősek, és ez különösen igaz a bosnyák Zlatan Bajramovicsra, aki az előző idényben egymaga 15 gólt szerzett a másodosztályban, és az élvonalban is már ötnél tart: több gólt lőtt, mint például Claudio Pizarro, Márcio Amoroso vagy éppen Roy Makaay.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK