Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgó-bajnokság élvonalában az utóbbi évek során, sajnálatos módon szinte szokássá vált a szurkolói rendbontás, amely a május 30-i, Üllői úti botrányban csúcsosodott ki. A helyzet ugyan nem konszolidálódott, sőt, a hét végi másodosztályú bajnokságban is megjelent a huliganizmus szomorú jelensége: a Honvéd-drukkerek Székesfehérváron csaptak össze a helyiekkel.

A 11. fordulóban a listavezető és addig veretlen Budapesti Honvéd a Bodajk otthonában lépett pályára, s a tizedik helyen álló hazai együttes Kanta József 30. percben szerzett bombájával 1-0-ra megnyerte a találkozót. A Honvéd-szimpatizánsok már a találkozó után sem fértek a bőrükbe, a stadionban megpróbálkoztak az elválasztó kerítés szétszedésével, ezt a kiérkező rendőrök megakadályozták.

A garázda elemek azonban ezzel a kísérlettel nem érték be, beérkezve Székesfehérvárra összecsaptak a fehérvári szurkolókkal, akiket verekedésre hívtak. A rendőrök felszólították a budapesti szurkolókat, hogy távozzanak, ám azok nem engedelmeskedtek, sőt megdobálták a hatóság képviselőit. A rendbontás végül 15 randalírozó letartóztatásával zárult, kihallgatásuk után négy szurkoló került őrizetbe.

NB I/B, a 11. forduló eredményei:
Budapesti Vasas - Dunakanyar-Vác 0-0
Bodajk FC - Budapest Honvéd 1-0 (1-0)
Balassagyarmati SE - NABI Kaposvári Rákóczi FC 1-0 (1-0)
Nyíregyháza Spartacus FC - FC Tatabánya Autó-Trader 1-2 (0-0)
Dunaújváros FC - Szolnoki MÁV FC 0-0
BKV Előre - Pápai Termál PELC 1-0 (0-0)
Hévíz FC - DVTK 1910 2-4 (1-2)
Dabas FC - FC Szeged 2-0 (0-0)
REAC - Kecskeméti TE 1-1 (1-0).