Társoldalunk:

Elber megfizethet a Bayernnek a BL-ben

Kedden nyolc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája: a 3. forduló első napján több rangadóra is sor kerül. Az A csoportban a Lyon a Bayern Münchent fogadja, a B-ben az Arsenal ismét Keletre, ezúttal a Dinamo Kijev otthonába utazik. A C jelű négyesben a Deportivo vendége a Monaco lesz, míg a D csoport rangadóján a Juventus a Real Sociedaddal csap össze.

A csoport
Több szempontból is pikáns összecsapást rendeznek Lyonban, hiszen a francia-német párharcok évtizedek óta a futballvilág kiemelkedő eseményei közé tartoznak. Ráadásul most a két ország kirakatcsapatai csapnak össze, de ennél is fontosabb, hogy a bajorokat sokáig segítő Giovanne Elber immár az Olympique egyik sztárja, vagyis könnyen borsot törhet korábbi együttese orra alá. Kérdés, hogy Oliver Kahn lesz-e a Bayern kapusa, mert hetek óta különböző egészségi problémákkal küszködik, s emiatt formája nem idézi fénykorát.

Elber becsvágyát tovább fűti Franz Beckenbauer kissé provokatív fogadási ajánlata: a bajorok klubelnöke 10 ezer eurót tett fel arra, hogy a keddi mérkőzésen Elber nem talál be Oliver Kahn kapujába. "Nyugodtan tegye félre a pénzt. Neki ez nem komoly összeg, de a brazíliai utcagyerekeknek biztosan jól jön majd" - üzente a 31 éves klasszis, aki több mint 100-szor volt eredményes a német egyesület színeiben. Ami a Bayernnél eltöltött hat idényt illeti, az elmúlt Bundesliga-szezon társgólkirálya nosztalgiával emlékezik vissza: "Ottmar Hitzfeld a legjobb edző, akit ismerek. Csakhogy amikor Roy Makaay odaigazolt, sajnos én lettem a felesleges támadó."

Brüsszelben is sorsdöntőnek ígérkező 90 perc következik: a hazaiak szinte csak győzelem esetén reménykedhetnek abban, hogy harcban maradnak a továbbjutásért. Feladatuk nem könnyű, mert Európa egyik legkiegyensúlyozottabb gárdája egy esetleges sikerrel nagy lépést tehet a 16 közé kerülés irányába, ez nyilván megkettőzi a Celtic amúgy is hatalmas küzdeni tudását.

B csoport
A milánóiak viharos vasárnap után utaznak az orosz fővárosba, mert a Brescia elleni szombati 2-2 Hector Cúper vezetőedző állásába került. Igaz az argentin tréner menesztéséről régóta pletykáltak, de mégis meglepetés, hogy éppen a sűrű klubprogram közepén dőlt össze "trónja". Nagy kérdés, hogy ez mennyire befolyásolja Christian Vieriéket, mert elvben még Moszkvában is toronymagas favoritok.

Kijevben szintén nagy csata várható. A Dinamo évtizedek óta kiválóan szerepel hazai pályán, a kontinens legjobbjait is legyőzte, így most sem alaptalanul bizakodnak a szurkolók. Az Arsenalt sokan a BL esélyesei közé sorolták, de ezt eddig nem bizonyította Arséne Wenger vezetőedző csapata. Piresék még gólt sem szereztek, most lezárhatják ezt a negatív sorozatot, amelyhez erőt adhat a Chelsea elleni szombati 2-1-es diadal, ami azt mutatja, a formával nincs baj.

Forrás: EPA
Pandiani és Tristan, a Depor két gólgépe

C csoport
Elvileg még a "szalonremi" sem lenne elképzelhetetlen La Corunában, de ez nem valószínű, mert a Deportivo és az AS Monaco szakvezetése és szurkolótábora is arról híres, hogy sokat akar. A hazaiak évek óta a BL meghatározó csapatai közé tartoznak, Javier Irureta vezetőedző következetesen építi újra gárdáját az évről-évre megtörténő változások után, s most is megtalálta Roy Makaay utódját, a Bayern Münchenhez távozott holland csatárt egyelőre jól pótolja az uruguayi Walter Pandiani. A miniállam együttese viszont kemény dió lehet kedden, hiszen Didier Deschamps fiai a Bajnokok Ligája első két körének legkellemesebb meglepetését okozták taktikus és roppant eredményes játékukkal.

Athénban szintén óriási harc várható, mert a döntetlen egyik fél esélyeit sem erősítené meg.

SMS-tippjáték

Játsszon velünk és nyerje meg kedvenc futballcsapata mezét, meccsbelépőket, PC-s játékot és sok minden mást!
Részletek>>>
D csoport
A játéknap legérdekesebb csatája várható Torinóban, hiszen a labdarúgóvilág kiemelkedően sikeres országainak élcsapatai találkoznak. Az esélyesebb, s nem csak a hazai pálya miatt, egyértelműen a legutóbbi BL-sorozatban döntős Juventus, ezt a mostani szezonban nyújtott számos kiváló teljesítménye támasztja alá. Marcello Lippi együttesét Alessandro Del Piero sérülése sem állította meg, mert az elpusztíthatatlan Pavel Nedved magára vállalta az egyszemélyes irányítást, s remeklése a társakat is magával ragadta. Arra azonban figyelniük kell kedden az olaszoknak, hogy a baszk csapat veszélyes kontrákat vezethet, Darko Kovacevic és Nihat Kahveci a világ legjobb védőinek a dolgát is megkeserítheti.

Az isztambuli párharc az utolsó esélyt jelentheti a résztvevőknek, a vesztes gyakorlatilag elbúcsúzhat továbbjutási álmaitól. Már az is elég motivációt jelentene, de az igazi presztízst az évtizedek óta tartó török-görög vetélkedés újabb fejezetének megnyerése ígéri...

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK