Vágólapra másolva!
Továbbra sem találja önmagát az elmúlt idény meglepetéscsapata, a Real Sociedad a spanyol bajnokságban. Raynald Denoueix csapata ezúttal a Vicente Calderón-stadionban vendégeskedett, és 4-0-s vereséget szenvedett az Atletico Madridtól a Primera Division 9. fordulójának zárómérkőzésén.

Nem kizárt, hogy a Bajnokok Ligája-szereplés is sokat kivesz a nemzetközi kupákban az utóbbi években ritkán előforduló baszk csapatból, mindenesetre az idei szezon egyelőre nem úgy sikerül a Sociedadnak, ahogyan azt San Sebastianban elképzelték.

Westerveldék meglehetősen rapszodikus teljesítményt nyújtottak az eddig eltelt kilenc bajnoki fordulóban: nem tudtak győzni például a sereghajtó Espanyol ellen, ugyanakkor kiütötték a Real Madridot alaposan megszorongató Zaragozát, legyőzték az idén szenzációsan menetelő, jelenleg is a negyedik helyen száguldó Osasunát, most pedig itt ez a kiütéses vereség az Atleticótól.

A madridiak egy pillanatig sem hagytak esélyt a vendégcsapatnak, és Nikolaidisz vezető gólja után a második félidőben Fernando Torres révén nyolc perc alatt végleg eldöntötték az összecsapást. Simeonéék kimondottan jó passzban vannak, zsinórban harmadszor hagyták el győztesen a pályát bajnoki mérkőzést követően, amire - bármilyen hihetetlen - az elmúlt hat évben nem volt példa.

Primera Division, 9. forduló:
Atletico Madrid - Real Sociedad 4-0 (1-0)
gól:
Nikolaidisz (19.), Fernando Torres (56., 11-esből, 64.), Simeone (80.)