Vágólapra másolva!
A Leicester City a kilencvenes évek közepén stabil középcsapat volt Angliában, sőt, kétszer még a nemzetközi porondra is kiléphetett, köszönhetően ligakupa-győzelmeinek. A tavalyi kiesést követően aztán kis híján megszűnt a klub, hogy aztán hamvaiból főnixként feltámadva visszakerüljön az élvonalba. A Rókák a nyáron rengeteg labdarúgót szerződtettek annak érdekében, hogy ne kelljen ismét a másodosztályban szerepelniük, de az eredmények egyelőre nem igazolják a szakvezető, Micky Adams döntéseit.

A Premiership újoncai közül a Wolverhampton Wanderers és a Portsmouth FC szurkolói hatalmas eufóriával fogadták a feljutást, és minden egyes élvonalbeli mérkőzést ünnepként élnek meg, hiszen a két klub évtizedek óta nem szerepelt az első vonalban. A Leicester Citynél már más a helyzet: a Rókák egyévnyi kihagyás után kerültek vissza az elitbe, és így náluk az, hogy hétről hétre a legjobbak ellen játszanak, nem számít különlegességnek. Ráadásul az egyesület az elmúlt szezontól kezdve egy vadonatúj, ultramodern arénában, a Walkers Stadiumban játssza hazai meccseit, vagyis a körülmények alapján egyáltalán nem beszélhetünk egy a Premiershipben megszeppent vendégként viselkedő csapatról.

Utóbbi kijelentés már csak azért is fedi a valóságot, mert a keretben több olyan labdarúgó is fellelhető, aki komoly élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik - a kapus Ian Walker, a védő Matt Elliott és Andy Impey, a középpályás Muzzy Izzet, valamint a csatár Brian Deane pályafutásuk során egyaránt 200-nál is több mérkőzést játszottak az angol első osztályban. Másrészt viszont az is igaz, hogy több saját nevelésű fiatal is beépült a gárdába az előző idényben, akik ugyan egy-két találkozót már játszottak az élvonalban, de még csak a másodosztály légköréhez voltak hozzászokva. Ebből a szempontból Matt Heath, Tommy Wright és Jordan Stewart érdemel említést - utóbbi játékostól különösen sokat vártak a szezon előtt a leicesteriek, hiszen a ballábas középpályás a Division One-ban a csapat egyik legjobbja volt, és teljesítményének köszönhetően bemutatkozhatott az angol utánpótlás-válogatottban is.

A két fenti szempontot figyelembe véve a csapat mestere, Micky Adams valószínűleg azon az állásponton volt, hogy az új szerzemények kiválasztásakor a lehetőleg alacsony vételár mellett az élvonalbeli tapasztalat számított fontos szempontnak, és a szakvezető alaposan bele is húzott, hiszen a nyár folyamán összesen kilenc labdarúgó érkezett a klubhoz - egyetlen másik egyesület sem volt ilyen aktív a játékospiacon. A friss igazoltak többsége azonban olyan labdarúgó, akikre egyesületüknél nem tartottak igényt, vagyis nem mondható, hogy sztárigazolásokról lenne szó. Ez alól egyedül talán a veterán támadó, Les Ferdinand volt a kivétel, akit az élvonalból kiesett West Ham Unitedtől szerzett meg a Leicester City, természetesen ingyen.

Ferdinandhoz hasonlóan egyetlen fontot sem kellett fizetni a Manchester Citytől leigazolt védőért, Steve Howeyért, a szintén a hátsó alakzatba szerződtetett Ben Thatcherért (őt a Tottenham Hotspur engedte el), az északír szélsőért, Keith Gillespie-ért, akire a Blackburn nem tartott igényt, illetve a szintén a Roverstől megszerzett Craig Hignettért sem. De nem csupán megszerzésük mikéntje azonos bennük, hanem az is, hogy az előző szezonban mindannyian a Premiershipben kergették a labdát, és száznál több élvonalbeli összecsapáson léptek pályára pályafutásuk során.

A szintén ingyen megszerzett Ricardo Scimeca sem lógott ki túlságosan a sorból, mert bár ő az előző pontvadászatban (sőt, 1999 óta) a másodosztályban futballozott, de korábban közel száz mérkőzésen játszott az élvonalban, és egykoron még az U21-es angol válogatott csapatkapitánya is volt. Az új szerzemények közül így egyedül a francia Lilian Nalis az, aki korábban nem futballozott a Premiershipben, ő viszont a francia első osztályban húzott le száznál több összecsapást, vagyis tapasztalatban nála sem volt hiány.

Mindezek alapján tehát sok minden elmondható volt a Rókákról, csak az nem, hogy megilletődött újoncként vágtak neki a bajnokságnak, és az eredmények eleinte nem is alakultak rosszul. Az első két idegenbeli találkozót ugyan elveszítette a csapat, de hazai pályán három mérkőzésen keresztül nem talált legyőzőre, és amikor az ötödik fordulóban 4-0-ra legyőzte a Leeds Unitedet, a gárda egészen a 11. helyig lépett előre.

Azóta viszont nem sok babér terem a leicesterieknek (akik időközben még egy tapasztalt labdarúgóval erősítettek a csatár Marcus Bent személyében, akit az Ipswich Towntól vettek kölcsön), hiszen öt, egymást követő vereség után az alakulat az utolsó helyen találta magát. Kétségtelen, hogy ehhez jelentősen hozzájárult a csapatot sújtó sérüléshullám, aminek köszönhetően olyan kulcsemberek dőltek ki a sorból, mint Elliott, Ferdinand, Thatcher és Matthew Jones, ám a szurkolók ezzel együtt valamivel többet vártak kedvenceiktől.