Vágólapra másolva!
Másfél órás repülőút után kedd délután szerencsésen megérkezett a Debrecen labdarúgócsapata Szalonikibe, ahol magyar idő szerint csütörtökön 20.15 órakor lép pályára a PAOK ellen az UEFA-kupa második fordulójában. A repülőtéren nyolc tévéstáb, tucatnyi újságíró és fotós várta a vendégeket. Szentes Lázár vezetőedzőt azonnal megrohamozták a helyi sajtó képviselői.

A görög városban nagyon kellemes, 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet köszöntötte a hajdúságiakat, akik a repülőtértől egy kilométerre található ötcsillagos Hyatt hotelben szállnak meg. A játékosok nem pihenhettek sokat, ugyanis 18 órától edzést vezényelt nekik a szakvezető.

A PAOK trénere, Angelosz Anasztasziadisz elmondta: csak kétgólos sikerrel lenne elégedett. "Nagyon jó együttes a Debrecen, de hazai pályán kétgólos győzelmet várok futballistáimtól. Vendégeink közül Égertől, Sumudicától és Halmositól tartok leginkább, azonban remélem, sikerül őket kikapcsolnunk a játékból" - latolgatott a görög szakvezető.