Vágólapra másolva!
A papírformának megfelelően a Bayer Leverkusen hazai pályán legyőzte a Schalke 04-et, a Bayern München pedig a Borussia Dortmundot a német labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.

Münchenben a rendkívül tartalékos Dortmund egy ideig partiban volt a címvédővel, a Bayern csak kapufákig jutott, igaz, azt négyszer is eltalálta az első félidőben. A 24. percben Ballack fejesgóllal vezetést szerzett, és még a szünet előtt emberelőnybe is kerültek a hazaiak. Ezért aztán mindennél meglepőbb folytatás volt a fordulás után, hogy Koller Lizarazu "pontos átadását" értékesítve egyenlíteni tudott. A vendégek azonban még be sem rendezkedhetett az állás védésére, hiszen a következő támadásnál Deisler Ballack után Sagnol fejére is pontosan ívelte oda labdát, s a védő nem hibázott.

Innentől már nem volt nehéz dolga a bajnoknak, Salihamidzic harmadszor is fejesgólt szerzett, aztán a hajrában majdnem újra megtette ugyanezt, a kapusról kipattanó labdát végül Pizarro pofozta be. A 4-1 inkább a Dortmund számára hízelgő eredmény, hiszen a Bayern a meccs során 33-szor lőtt kapura, a Sammer csapata meg csak 9-szer.

Bundesliga, 12. forduló:
Bayer Leverkusen - Schalke 04 3-1 (2-1)
gól:
Berbatov (3.), Babic (25.), Bierofka (57.), illetve Hanke (14.)

Bayern München - Borussia Dortmund 4-1 (1-0)
gól: Ballack (24.), Sagnol (50.), Salihamidzic (72.), Pizarro (90.), illetve Koller (49.)
kiállítva: Brzenska (43., Borussia Dortmund)