Vágólapra másolva!
Ha a skót labdarúgó-válogatott jut be a jövő évi portugáliai Európa-bajnokság 16-os döntőjébe, akkor a pótselejtezőn ellenfél holland csapat szövetségi kapitánya, Dick Advocaat távozik. Ráadásul a világhírű szakembernek társa is akadna, a rutinos védő Jaap Stam is lemondana a további nemzetközi szereplésről.

A végső sikerre is esélyes hollandok szakvezetője szerint egyáltalán nem lesz könnyű a dolguk, még akkor sem, ha a németalföldiek mindössze egy vereséget szenvedtek legutóbbi 17 összecsapásukon. Advocaat a Glasgow Rangers vezetőedzőjeként számos tapasztalatot szerzett a skótok elszántságáról, erről játékosainak is beszélt már.

"Lejátszottam nekik a skót himnuszt, amelyet a találkozó helyszínén, a Hampden Parkban rögzítettek egy mérkőzés előtt. Igaz, hogy az akkori előadók most nem lesznek ott a találkozón, de a közönséget ez nyilván nem zavarja majd, mindent beleadnak majd a játékosok lelkesítésébe. Csapatom tagjainak minden szempontból fel kell készülniük a fanatikus hangulatra" - mondta Advocaat.

"Nagyon fontos számomra, hogy kijussunk az Európa-bajnokságra, mindenképpen játszani akarok. Csak annak befejezése után szeretnék visszavonulni a válogatottságtól, remélem, hogy nem a pótselejtező lesz a végállomás" - fogalmazott Stam.

A két ország csapata eddig 13-szor találkozott, a hollandok 5, míg a skótok 4 győzelmet arattak, 4-szer döntetlen született. A legutóbbi két összecsapás gólnélküli döntetlennel zárult.