Vágólapra másolva!
A Montpellier SC-től már az is kisebbfajta csodának számított, hogy az előző idényben kiharcolta a bennmaradást, elvégre a szezon közben a klub helyzete teljesen reménytelennek tűnt. Az együttes azonban remek hajrájának köszönhetően megőrizte élvonalbeli tagságát, és bár a nyáron szinte csak negatív hatások és események érték az egyesületet, a gárda várakozáson felül szerepel a bajnokságban.

Ha az év elején a Montpellier SC híveinek valaki azt mondja, hogy a 2003-2004-es szezonban a 12. forduló után csapatuk a nyolcadik helyen áll majd a francia élvonalban, megelőzve például a Girondins Bordeaux-t és az AJ Auxerre-t, akkor valószínűleg bolondnak nézik az illetőt, de legjobb esetben is megmosolyogják. Elvégre 25 forduló után az együttes az utolsó előtti helyen állt a pontvadászatban, és éppen tíz mérkőzés óta mondhatta nyeretlennek magát, arról nem is beszélve, hogy a védelem két oszlopa, a kameruni Bill Tchato, illetve a csapatkapitány Franck Silvestre a téli szünetben elhagyta a csapatot, vagyis nem sok jel mutatott arra, hogy a gárda egyáltalán bennmaradhat a legjobbak között. A február azonban fantasztikusan jól telt az együttes számára, hiszen öt mérkőzésből négyet megnyert, és végül elkerülte a kiesést.

Túl nagy ünneplést azért nem csaptak a bajnokság befejeztével a klub háza táján, hiszen mindenki tisztában volt vele, hogy a túlélés csak ideiglenes állapot, a következő pontvadászatban valószínűleg hasonlóan nehéz lesz a dolga a csapatnak. Ez már csak a klub katasztrofális anyagi helyzetéből is következett, ami miatt a nyáron az egyesület szinte egyáltalán nem tudott új játékost igazolni. A francia liga nagy figyelmet fordított arra, hogy az adósságok alatt nyögő klubok ne költekezhessenek túlzottan a holtszezonban, és így a La Mosson-stadionban szinte teljesen változatlan játékoskeret kezdte meg a nyári felkészülést.

A távozók közül egyedül a Stade Rennes-nek eladott Cédric Barbosa jelentett érzékeny veszteséget, hiszen ő alapembernek számított, ám a klubtól szintén búcsút vett Paulo Sérgio, Marc-Eric Guei vagy a visszavonult Pascal Fugier csak elvétve kapott játéklehetőséget az előző idényben, így hiányuk nem rázta meg különösebben a szakvezetőt, Gérard Bernardet-t. Az viszont már annál inkább, hogy csak egy új szerzeménnyel számolhatott: a Montpellier SC a portugál Sporting Bragától leigazolta a japán középpályást, Hirojama Nozomit, aki ezzel a francia élvonal első japán labdarúgója lett. Hirojama persze hozzászokhatott a hasonló rekordokhoz, hiszen elmondhatja magáról, hogy a dél-amerikai Libertadores-kupában is képviselte a japán labdarúgást, korábban ugyanis a paraguayi Cerro Portenónál is megfordult.

A nagy játékosmozgások tehát elkerülték a klubot a nyáron, és Bernardet nyugodtan készülhetett a bajnokságra, azonban pár nappal a rajt előtt újabb baljós esemény történt a klubnál. Az egylet egyik legjobbja, a mindössze húszesztendős, ám máris kameruni válogatott Valéry Mezague ugyanis súlyos autóbalesetet szenvedett. A fiatal középpályásnak a feje sérült meg, azonnali agyműtétet kellett végrehajtani rajta, s bár a kómából már magához tért, továbbra sem tud beszélni - aligha túlzás kijelenteni, hogy pályafutása ezzel a tragikus eseménnyel véget is ért. A csapatot természetesen sokkolta a dolog, és mindez meg is látszott az első mérkőzésen, a Stade Rennes ellen, ahol a kispadon mindenki Mezague mezében foglalt helyet.

Ezen a találkozón hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el az együttes, majd a Girondins Bordeaux ellen nagy meglepetésre idegenben is begyűjtötte a három pontot, ami már jelezte, hogy a Montpellier ebben a szezonban nem a kiesés ellen óhajt küzdeni. Mindez a későbbiekben is jó eredményekben nyilvánult meg, legutóbbi öt mérkőzésén a csapat veretlennek mondhatja magát, és az FC Nantes elleni 4-1-es diadal már a harmadik győzelem volt sorozatban, aminek köszönhetően a gárda egészen a nyolcadik helyig nyomult előre - márpedig ilyen jól utoljára az 1998-99-es pontvadászatban végzett az együttes.

A klubot sújtó események a jelek szerint rendkívüli módon összekovácsolták az együttest, és a kitűnő küzdőszellemhez az is jelentősen hozzájárul, hogy a Montpellier még a gall futballban megszokottnál is jobban épít a saját nevelésű focistákra. A jelenlegi keretben mindössze hat olyan labdarúgó szerepel, aki nem itt kezdte pályafutását, de azt csupán Sébastian Michalowski és Pierre Laigle mondhatja el magáról, hogy nem az egyesület színeiben mutatkozott be a francia élvonalban.