Társoldalunk:

A Videoton otthonában javíthat a Haladás

A Balaton FC-től elszenvedett négygólos hazai vereség óta feszült és szomorú a hangulat Szombathelyen, ám sok idő nincs a kesergésre, mert szombaton a Lombard FC Haladás Székesfehérvárra, a Videoton otthonába látogat. A télen feltehetően nagy változások lesznek a vasi együttes keretében, ám addig még két bajnoki fellépés vár a "Halira".

- Amennyiben garantálnák önnek, hogy a hátralévő két bajnoki körben, a Videoton és a Békéscsaba ellen négy pontot szereznek, előre aláírná?" - kérdeztük Bozsik Pétert a szombathelyiek szakvezetőjét.

- Örömmel és gondolkodás nélkül. Ez ugyanis azt jelentené, hogy minimum nem kapunk ki Fehérváron, ugyanis ezzel a céllal utazunk a Videotonhoz. Persze, tudjuk jól, nehéz kilencven perc vár ránk, papíron nem mi vagyunk az esélyesek, de a futballban minden kiszámíthatatlan, s mindent megteszünk azért, hogy a sors ezúttal a mi pártunkat fogja. A vesszőfutásunknak egyszer véget kell érnie.

- Valóban, ám továbbra is adja magát a kérdés: ki lő gólt a csapatból?
- Erre nehéz válaszolni, annyi azonban biztató, hogy az elmúlt heti csúnya vereségeink dacára azért előttünk is akadtak helyzetek, sajnos azonban azokat kivétel nélkül el is hibáztuk. Ennél is nagyobb baj, hogy hátul is gyermeteg bakikat követtünk el, amelyek végzetesnek is bizonyultak.

- Ilyen negatív széria közepette elsősorban a rutinosabb futballistákat szerepelteti a hátralévő meccseken?
- Zömében igen, hiszen ebben a kiélezett szituációban mentálisan erősebb labdarúgókra van szüksége a csapatnak.

- Mennyire képes lelket önteni a társaságba a két fellépésre?
- Tény, nem a kacaj jellemzi mostanság az öltöző hangulatát, ám a cél mindenkinek megkétszerezi az erejét, ugyanis közösen kell kikászálódnunk ebből a nehéz helyzetből. Vagyis nem szükséges egyenként a lelkére beszélni a játékosoknak, ők is tisztában vannak a felelősségükkel. Sajnos, sok a sérültünk, Horváth Róbert, Szabó Zoltán, Németh Tamás, Némethy László, Dubecz János és Balogh Tamás játékára nem számíthatok, utóbbit ezért a kapuban Tóth Iván helyettesíti a Videoton ellen.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK