Társoldalunk:

Katasztrofális helyzetben van a Leeds United

Ha egy klubnál másfél év alatt három szakvezetőt is menesztenek, akkor érezni lehet, hogy a csapat háza táján valami nagyon nincsen rendben. A Leeds United esetében azonban a legnagyobb problémák nem a pályán vagy a szakmai stábban vannak, és ha figyelembe vesszük, hogy a gárda 12 forduló után az utolsó helyen áll a Premiershipben, akkor látható, hogy a yorkshire-iek hatalmas gondban vannak.

Alig valamivel több mint két évvel ezelőtt még minden rózsásnak tűnt az Elland Roadon, hiszen a Leeds United a Bajnokok Ligája elődöntőjében szerepelt, és sokan már a jövő leendő nagycsapatát látták az akkori garnitúrában. Egy évvel később már érezhető volt, hogy a korábbi ambiciózus tervekből semmi sem lesz, de még akkor is kevesen gondoltak arra, hogy az egyesület a csőd szélére sodródhat. Pedig jelenleg éppen ez a helyzet, hiszen a United az előző szezonban az angol labdarúgás történetének legnagyobb veszteségét produkálta: a klub a 2002-2003-as idényben összesen 71,6 millió eurót bukott, annak ellenére, hogy közel ekkora bevételt realizált játékoseladásból.

Utólag persze könnyű okosnak lenni, de látható, hogy a klub korábbi vezetősége elképesztően kockázatos pénzügyi politikát alkalmazott, és erőn felül költekezett, ami összekapcsolva azzal, hogy az egyesület lemaradt a Bajnokok Ligája-szereplésről, végzetessé vált a yorkshire-iek számára. Több futballistát például úgy szerződtettek Leedsben, hogy az egyesület különböző kölcsönöket vett fel, aminek aztán az lett az eredménye, hogy ezen labdarúgók eladásából a tényleges vételárnak csak egy része folyt be a klubkasszába, a többivel a meglévő lukakat igyekeztek betömni, mérsékelt sikerrel.

Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt időszakban eladott sok futballista közül egyedül Rio Ferdinand volt az, akiért a Leeds többet kapott, mint amennyiért annak idején megvette: a válogatott védő 18 millió fontért érkezett, és 30 millióért kelt el. Ezen kívül még a két saját nevelésű labdarúgó, Jonathan Woodgate és Harry Kewell eladása hozhatott volna (legalább elméletben) valami plusz bevételt, de Kewell klubcseréje például tökéletes példája a dilettáns vezetésnek: az ausztrál szélsőért a Liverpool FC ötmillió fontot fizetett, amelyből azonban csak hárommillió lett a Leedsé, a fennmaradó összeget a labdarúgó, illetve az ügynöke kapta meg egy korábban kötött szerződés miatt. Robbie Keane-en ötmillió fontot, Lee Bowyeren 2,7 milliót, Olivier Dacourt-on 3,7-et, Robbie Fowleren pedig ötmilliót vesztett a klub. Ennek megfelelően a további eladások sem segítenének sokat a csapaton, hiszen például Mark Viduka hiába kelne el mondjuk hatmillió fontért, a klub ennek az összegnek csak a harmadával rendelkezhetne.

A rengeteg edzőcsere sem tett jót a kasszának, hiszen például David O'Leary elbocsátása négymillió fontjába került az egyesületnek, mivel az ír mesterrel a sikerek idején tízéves (!) szerződést kötöttek. Később Terry Venables menesztését valamivel olcsóbban megúszta a Leeds United, de még a sokak szerint a klub összeomlását okozó elnök, Peter Ridsdale is kapott végkielégítést - tekintetbe véve, hogy ő potom hatszázezer fontos fizetést utalt ki saját magának, ez a kompenzáció sem lehetett kicsi. Az egyesület új pénzügyi igazgatójának, Trevor Birchnek tehát nincsen valami könnyű feladata: a nemrég még a Chelsea FC-nél dolgozó sportvezető, akit Roman Abramovics érkezését követően menesztettek, leginkább csak abban bízhat, hogy a Leedset is megszánja egy milliárdos üzletember.

Az egyesület életben maradásához az élvonalbeli tagság létszükséglet, hiszen a Premier League televíziós bevételei nélkül a Leeds végképp csődöt mondhatna, de ebből a szempontból sem áll valami jól a klub, ami már csak azért is érthetetlen, mert a játékoskeret azért még mindig nem olyan rossz. A 2001-es BL-elődöntőben szerepelt focisták közül még mindig a yorkshire-iek alkalmazottja Dominic Matteo, Ian Harte, David Batty, Eirik Bakke, Alan Smith és Mark Viduka is, és közülük egyedül Harte az, aki nem számít alapembernek ebben a szezonban - Viduka legutóbbi mellőzése ebből a szempontból nem oszt, nem szoroz.

A klub ráadásul rengeteg fiatal tehetséggel rendelkezik: Paul Robinson már a válogatottban is bemutatkozhatott (a BL-menetelésben egyébként ő is szerepet vállalt), James Milnert pedig az angol futball egyik legnagyobb reménységének tartják. Kétségtelen, hogy a nyári igazolások közül (akik egytől egyig kölcsönbe érkeztek) szinte senki sem vált be: Didier Domi csupán egy találkozón lépett pályára, Lamine Sakho csatár létére eddig egyetlen gólt ért el, a brazil Roque Júnior pedig egyenesen közröhej tárgyává vált Angliában. Balszerencséjére ugyanis a Leeds a legsúlyosabb vereségeket mindig akkor szenvedte el, amikor ő is a pályán volt: öt mérkőzés alatt húsz gólt kapott az együttes a brazillal a védelem tengelyében, amiről persze nem csak ő tehet, de egy világbajnokkal szemben érthetően magasak az elvárások.

Peter Reid menesztése mindezek alapján némileg érthető, az már más kérdés, hogy ez mennyiben segít a klubon: mivel a szakemberrel a nyáron kötöttek szerződést, így valószínűleg neki is jelentős végkielégítést kell fizetni, és semmi garancia nincsen arra, hogy egy másik szakvezetővel eredményesebb lesz a csapat. Egyelőre azt sem tudni, hogy ki lesz Reid utódja: a klubvezetés ideiglenes jelleggel a szurkolók egy korábbi nagy kedvencét, az 1965 és 1983 között a Leeds színeiben 442 mérkőzésen pályára lépett Eddie Grayt ültette a kispadra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK