A Lokomotiv nyerte a keleti BL-rangadót

2003.11.25. 22:43

Szerdán nyolc mérkőzéssel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája: az 5. forduló második napján több rangadóra is sor kerül.

Az E csoportban Szabics Imre és a VfB Stuttgart kiváló helyzetből kezdi majd a Glasgow Rangers elleni találkozót, hiszen már a döntetlen is továbbjutást ér a németeknek. A Bundesliga éllovasa - egy-két kivételtől eltekintve - a mostani szezonban remek játékkal gyűjtötte be a három pontot szinte minden mérkőzésén. A magyar válogatott csatára hetek óta nagyszerű teljesítménnyel és gólokkal segíti csapatát. Az biztos, valószínűleg alaposan feltüzelt szigetországi együttes lesz a németek riválisa, hiszen a skótok számára csak a három pont jelenthet sikert. A Rangers 0-1-ről fordítva 2-1-re győzött a két együttes glasgow-i összecsapásán.

A csoport másik találkozóján a sereghajtó hazaiak csak akkor harcolhatnak majd az utolsó körben az UEFA-kupa-szereplést érő 3. helyért, ha most legyőzik az angol gárdát. Erre a papírforma alapján kicsi az esély, még akkor is, ha az MU az elmúlt hetekben nem igazán játszott csúcsformában.

Az F csoportban a már továbbjutott Real Madrid nem számíthat könnyű mérkőzésre, mert az OM-nek csak a győzelem jelenthet reményt a továbbjutásra, de ehhez a másik találkozón Partizan-bravúr szükséges. A legutóbbi szezonban UEFA Kupa-győztes FC Porto ugyanis már döntetlennel is a legjobb 16 közé, vagy annak kapujába érkezik.

A G csoportban a szezon eleji botlások után az elmúlt hetekben már remeklő Chelsea számára "egyszerű" a feladat: le kell győznie a Sparta Prahát, s akkor Roman Abramovics világválogatottja a legjobb 16 tagja lesz. A közelmúlt mindenesetre a londoniak mellett szól, a cseh fővárosban 1-0-ra nyertek.

Rómában szintén eldőlhet a nagy kérdés, ugyanis a három pont megszerzése esetén - s ha a Chelsea nem veszít -, akkor a törökök is bejutnak a 2. körbe. Törökországban a Lazio 2-0-ra nyert, vagyis Roberto Mancini együttese már ismeri a siker receptjét.

A játéknap legérdekesebbnek tűnő találkozóját az amszterdami ArenA-ban játsszák, ahol a H csoport rangadóján a hazaiak törleszthetnek az idén őket ért "sérelmekért". A legutóbbi szezon negyeddöntőjében az olaszok úgy jutottak tovább 3-2-es összesítéssel, hogy az idegenbeli 0-0 után hazai pályán a lefújás előtti pillanatokban szerezték az utolsó gólt. A mostani milánói összecsapáson a BL-címvédő szerencsés körülmények között nyert 1-0-ra. Szerdán egyik együttes sem szerepelhet legjobb tizenegyével, az Ajaxból Zdenek Grygera és Rafael van der Vaart, a vendégektől Alessandro Nesta hiányzik majd eltiltás miatt. Spanyolországban a "túlélés" a tét, a döntetlen egyik gárda esélyeit sem javítaná, vagyis mindkettőnek támadnia kell.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK