Vágólapra másolva!
A Ferencváros vadonatúj támogatója, a Celladam cégcsoport vezérigazgatója, Kovács Ádám elmondta, mindig azonosult a zöld-fehér klub filozófiájával, és elsősorban a küzdeni tudást emelte ki az egyesület erényeként. Kovács Ádám jelezte, nagyon szeretné, ha újra egységes lenne a Fradi-tábor, amiért a maga részéről mindent megtesz.

- Annak tükrében, hogy Várszegi Gábor tulajdonos még gesztusértékűen sem tette tiszteletét az Üllői úti székházban, ön tervez-e látogatást a közeljövőben a Fradi bázisán?
- Mindenképpen, sőt, már az Újpest elleni szombati rangadón is jelen leszek.

- Igaz, hogy ön és munkatársai hosszú évek óta a klub szurkolói?
- Magamat nem sorolnám a rendszeresen mérkőzésre járók közé, viszont mindig ferencvárosi érzelmű voltam, a munkatársaim nagy része viszont valóban nagy Fradi-drukker. Mondhatnám úgy is, vállalkozásunk háttere alaposan bezöldült az évek során.

Az FTC Rt. közleménye

Az FTC Rt. szeretné tájékoztatni a közvéleményt, hogy társaságunk a Fotex Rt. kivonulását és az ún. Részleges Kereskedelmi Jogok Fotex Rt. által történő megvásárlását követően is birtokában van mindazoknak a kereskedelmi jogoknak, melyekből a labdarúgó-vállalkozások az általános nemzetközi gyakorlatban bevételt generálnak. Így a Fotex Rt. csak azon jogok felett rendelkezik, melyek a labdarúgó vállalkozások piacán nem számítanak általánosnak.(pl. sajtóter-mékek, élelmiszer-ipari termékek) Az FTC Rt. ezzel szemben továbbra is rendelkezik mindazon hazai mérkőzések közvetítési jogával, melyeket az MLSZ vagy az MLL már korábban centralizált, továbbá a nemzetközi kupamérkő-zések (UEFA Kupa, Bajnokok Ligája) vagyonértékű jogaival. Továbbra is az FTC Rt. birtokában van minden olyan, az általános nemzetközi gyakorlatnak megfelelő jog, melyekből a piacvezető európai labdarúgó-vállalkozások többnyire árbevételhez jutnak. Ebbe a körbe sorolható például a mez, zászló, sál, sportruházat, játék és minden egyéb klasszikus ajándéktárgy értékesítésének lehetősége, melynek joga továbbra is társaságunkat illeti meg.

Mikor döntötte el véglegesen, hogy támogatja a zöld-fehér egyesületet?


- Mennyire azonosul a klub filozófiájával, másként a Fradi címerében található három E betűhöz, ami az Erkölcs, Erő, Egyetértés alapján tömörítette az egyesület híveit?
- Abszolút mértékben azonosulok a Ferencvárossal, s mindenekelőtt a klub sportolóinak a küzdeni tudása volt az, ami mindig mélyen megérintett. A Fradi mindenkor híres volt akaraterejéről, ráadásul a klubot soha nem hagyta magára hűséges szurkolótábora sem.

- Mint jelezte, Nyilasi Tibort mindenképpen szeretné visszacsábítani a Ferencvároshoz. Mikorra tervezi a hajdani népszerű futballista, majd edző reaktiválását?
- Egyelőre nem tervezünk radikális változásokat, a bajnokság őszi idényének befejezését mindenképpen megvárjuk. Nyilasi Tiborral valóban tárgyaltam, a továbbiakban azonban a munkatársaim és Furulyás János, az FTC elnöke marad kapcsolatban a remek sportemberrel.

- Nem bosszantja, hogy a kereskedelmi jogok jelentős része Várszegi Gábor tulajdonában maradnak?
- Egyáltalán nem, hiszen eleve nem kereskedelmi szempontok, hanem a segítőszándék vezérelt, amikor a klub támogatása szóba került. Fradi ügyben a kezdeti szakaszban engem nem érdekel az üzlet, a futball, pontosabban a csapat eredményessége annál inkább. Elvégre mindig az a legfontosabb, ami a pályán történik, a kulisszák mögötti események lényegtelenek.

- Első lépésként mit szeretne megvalósítani az Üllői úton?
- Az "összefogás a Fradiért-elv" jár folyamatosan az eszemben. Vagyis a Fradi-tábor egységéhez szeretnék minél jobban hozzájárulni.

Bánki József

[origo]