Társoldalunk:

Ketten az ötvenből - Vieira, Salgado

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, ezúttal Patrick Vieirát és Míchel Salgadót.

Szenegál fővárosában, Dakarban született, de első egyesülete az AS Cannes volt, és már 17 esztendősen bemutatkozhatott az első csapatban. A következő szezonban, mindössze 18 esztendősen már csapatkapitánya volt a gárdának. Fel is figyelt rá az AC Milan és leigazolta. Milánóban azonban a sztárok árnyékában csak kevés játéklehetőséget kapott, így egy év után elhagyta a klubot az Arsenal FC kedvéért. Arsene Wenger irányítása alatt már többet játszhatott, így ennek köszönhetően 21 esztendősen bemutatkozott a nagyválogatottban 1997-ben. Ott volt az 1998-as világbajnokságon, és a 2000-es Európa-bajnokságon, mára az angol bajnokság, sőt, a világ egyik legjobb védekező középpályásává nőtte ki magát.

A 2003-as esztendőben Vieira korántsem nyújtott olyan kiemelkedő teljesítményt, mint az elmúlt években, igaz, ez nagy részben annak köszönhető, hogy rengeteg sérüléssel bajlódott, és ennek megfelelően valamivel kevesebbet is játszott a tőle megszokottól.

Tavasszal például az Arsenal 16 bajnokijának csak a felén szerepelt, és a Manchester United elleni rangadón le is kellett cserélni, igaz, némileg váratlanul kétszer is betalált: a Manchester City és az Everton ellen is eredményes volt. A nyári Konföderációs Kupát is kihagyta, majd kevéssel a bajnokság kezdete előtt hosszas tárgyalássorozatot követően 2007-ig meghosszabbította szerződését az Ágyúsoknál, véget vetve a távozásáról szóló találgatásoknak. A jelenlegi pontvadászatot remekül kezdte, a Premiership első fordulóiban kihagyhatatlan volt az Arsenal kezdő tizenegyéből, és jól is futballozott, az Inter elleni hazai BL-meccsen, amelyen az angolok 3-0-s vereséget szenvedtek, azonban ő sem villogott, majd egy hétre rá megsérült, és azóta nem is lépett pályára. Az ötvenes listára való felkerülése idei teljesítménye alapján kicsit talán túlzott.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK