Vágólapra másolva!
A Juventus szombati kínos vereségét kihasználva mind a Roma, mind a Milan labdarúgócsapata előrébb lépett a bajnoki tabellán. A Serie A 11. fordulójában a fővárosiak megkapták első góljukat hazai pályán, Mancini, Carew és Totti találataira Chevanton válaszolt, így alakult ki a Lecce elleni 3-1-es végeredmény. A milánóiak Sevcsenko duplájával a Modenát verték.

Utoljára május 24-én esett meg az a csúfság az AS Roma labdarúgócsapatával, hogy hazai pályán gólt kapott, akkor a tavalyi szezon utolsó bajnokiján az Atalanta talált be - kétszer is - s ezzel győzött a Stadio Olimpicóban.

Az együttes a 2003-2004-es szezonban nagyon komolyan veszi a hazai pályát, a 11. fordulóig érintetlen maradt a hálója, s minden meccsét megnyerte, beleértve az UEFA-kupa küzdelmeket is. A 11. forduló előtt az öt hazai találkozón 14 gólt szereztek Tottiék, ezt a Lecce ellen még hárommal megtoldották, igaz, kaptak is egyet. A vezetést Mancini a 19. percben szerezte meg a fővárosiaknak, miután gólra váltotta Cassano álompasszát, majd a félidő utolsó percében Carew növelte az előnyt. A 77. percben a norvég támadó kihagyhatatlan helyzetbe hozta Tottit. Az egyetlen szépséghibát Chevanton szépítő találata jelentette (3-1).

Nem hibázott hazai pályán a Milan sem, a milánóiak Sevcsenko duplájával verték a Modenát, így a Romával karöltve pontelőnybe kerültek a szombaton otthon, az Inter ellen betliző Juventusszal szemben.

A Milan szupersztárjához, Rivaldóhoz kapcsolódó hír, hogy Adriano Galliani elnök szerint a brazil játékmester hamarosan elhagyja a klubot. A világbajnok labdarúgó többnyire csak a kispadon kap helyet. "Szomorú, de igaz: Rivaldo napokon belül távozik tőlünk" - mondta egy rádiónyilatkozatban Galliani.

Serie A, 11. forduló
Roma - Lecce 3-1 (2-0)
gól:
Mancini (19.), Carew (45.), Totti (77.), illetve Chevanton (89.)

Milan - Modena 2-0 (1-0)
gól:
Sevcsenko (22., 64.)

Parma - Chievo 3-1 (0-0)
gól:
Morfeo (48.), Marchionni (66.), Gilardino (76., büntetőből), illetve Pellisier (69.)

Perugia - Empoli 1-1 (1-1)
gól:
Vrizasz (40.), illetve Rocchi (3.)

Reggina - Bologna 0-0

Sampdoria - Ancona 2-0 (0-0)
gól:
Bazzani (61.), Flachi (89.)

Brescia - Udinese 1-2 (0-0)
gól: Caracciolo (64.), illetve Jörgensen (46.), Fava (55.)