Vágólapra másolva!
A brit sajtó hangzatos szalagcímei (The Times: Új világrend, The Daily Telegraph: Chelsea - szép jelen, ragyogó jövő) ellenére meglepően kiegyensúlyozott és józan hangnemben beszélt Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere azon az ünnepélyes találkozón, amelyen hétfőn Londonban, a Claridge's hotelben aláírtak a Premiership bajnokcsapata és a Vodafone közötti, meghosszabbított szponzori szerződést. Merthogy tény: a londoni Kékek a vasárnapi 1-0-s győzelemmel, s főleg a mutatott játékkal olyan benyomást keltettek, mintha az erőegyensúly végképp a javukra tolódott volna el. Fergie azonban figyelmeztet: "Áprilisban meglátjuk, addig meg sok víz lefolyik a Temzén."

Ch. Gáll András jelenti Londonból

A világ legnagyobb mobilos társasága 2000 februárja óta számít az 1999-es BL-győztes legnagyobb szponzorának, s az eltelt négy évben kölcsönös megelégedésre működött a kooperáció, melynek során összesen 30 millió fonthoz jutott a MU. A hétfőn aláírt, s 2004 június 1-én életbe lépő új megállapodás 20 százalékkal megnövelt összegről, négy évre 36 millió fontról szól, s amikor Sir Alex Fergusontól egy újságíró megkérdezte, mikor szándékozik elkölteni ezt a pénzt, az Old Trafford-i főnök mosolyogva rávágta: "Már januárban!"

Akkor, amikor a téli átigazolási időszak megkezdődik, ugyanis a vasárnapi meccs rávilágított a United jatékosállományának gyengeségeire, különösen most, amikor Paul Scholes es Ole-Gunnar Solskjaer is sérült.

A sajtótájékoztatón David Gill, a United ügyvezető igazgatója újságírói kérdésre bevallotta, hogy a múlt héten a floridai Tampában járt, ahol eredményes tárgyalásokat folytatott Malcolm Glazerrel, a Tampa Bay Buccaneers amerikaifutball-csapat milliárdos tulajdonosával. Glazer a napokban vásárolt 4,5 százaléknyi részvénypakettet, amellyel immár 14,31 százalékot birtokol a United tulajdonjogából. Ezzel azonban csak a második legnagyobb részvényes az ír JP McManus és John Magnier alkotta konzorcium mögött, amely 23,15%-ot tulajdonol. Gill azonban nem tűnt meggyőzőnek, amikor azt próbálta tagadni, hogy Glazer többségi tulajdont szerezne a Manchester Unitedben.

Megfigyelők szerint Glazer belépése lehet a United válasza Abromovicsra, pontosabban arra, hogy az orosz olajmágnás dollármilliárdjaival a Chelsea kezd behozhatatlannak tűnő előnybe kerülni az angol futballban, s talán egész Európában is. A Stamford Bridge-ről kiszivárgott hírek szerint ugyanis Abramovics következő célpontja Christian Vieri, akit a télen potomnak tetsző 8 millió fontért akar megvásárolni az Internazionale együttesétől.

Sir Alex Ferguson az [origo] kérdésere elmondta: ami most a Chelsea-nél történik, az jó a londoni csapatnak, és jó az angol futballnak is, mert a szurkolók talán mar ráuntak az időtlen idők óta tartó MU-Arsenal párharcra. Aki azonban leírna ezt a két gárdát - húzta alá Sir Alex -, az a létező legnagyobb hibát követné el. A United ugyanis rendszerint tavasszal támad fel - emlékezzünk csak az elmúlt szezonra -, a Chelsea játékosainak viszont nincs tapasztalatuk abban, hogyan kell elviselni a most óhatatlanul növekedő terheket, az éllovas pozícióval járó felelősséget.

Paul Scholes ugyanis - amint a hirtelenszőke középpályás, ugyancsak az [origo] kérdésére elárulta - egy-két héten belül játékra kész, s vele ugrásszerűen megnő a csapat hatékonysága. A sajtóbeszélgetésen részt vett meg Roy Keane, Cristiano Ronaldo és Ryan Giggs. Keane-ről Sir Alex honlapunknak elmondta, hogy őt tartja a United legfontosabb játékosának, szerinte Keane az ideális csapatkapitány, aki vasárnap is pazarul játszott. A felvetésre, miszerint a The Daily Telegraph mindössze 6-os osztályzattal értékelte Keane teljesítményét a lehetséges 10-ből, Ferguson hangos kacajra fakadt.

A menedzser szerint egyébként a tizenegyes is igazságtalan volt, mert Keane nem buktatta Joe Cole-t, nem beszélve arról, hogy a Chelsea játékosa akkor már távolodóban volt a kaputól. (Nem mintha ez bármit is számítana a helyzet megítélésénél.)

A szakvezető befejezésül vállalkozott az ő 17 éves menedzseri időszaka manchesteri álomcsapatának összeállítására: Schmeichel - Parker, Bruce, Pallister, Irwin - Robson, Keane, Scholes, Giggs - Cantona, Van Nistelrooy.

[origo]