Társoldalunk:

Gera furcsállja a Fradi büntetetését

Természetesen a ferencvárosi labdarúgók körében is állandó beszédtéma a klubot ért büntetés, ám mint azt érdeklődésünkre Gera Zoltán, a zöldek válogatott csatára elmondta, minél többen vannak ellenük, annál dacosabban lépnek pályára. Mint tették azt az Újpest elleni rangadón is, amelyet éppen Gera döntött el bravúros találatával.

- Az Újpest elleni győztes gólja után nem zrikálta mentora, egyben barátja, Lipcsei Péter, hogy miért nem passzolta vissza neki a labdát, amikor utóbbi remek lövőhelyzetben volt? - kérdeztük a Ferencváros válogatott támadóját.
- Már a gólörömnél sem bírta ki Lipcsei Peti és jól letolt, amiért nem gurítottam neki vissza a labdát, a legfontosabb azonban, hogy mindezt mosolyogva tette. Persze, én sem maradtam Petinek adósa, hiszen tudtára adtam, megtanulhatná végre, egy vérbeli csatár minden helyzetből lő, mint tettem én is a lilák ellen. 

- Simek kapufájánál nem gondolt arra, hogy akár el is veszíthetik a derbit?
- Arra ugyan egy pillanatig sem gondoltam, viszont tény, az első félidőben izgultam, mert nem úgy alakult a játék, ahogy mi szerettük volna, ráadásul Simek kapufán vágódó lövésénél tényleg szerencsénk volt. Nem sokkal később viszont nekünk nem adták meg Tököli Attila szabályos gólját, a szünet után pedig már egyáltalán nem idegeskedtem. Jó hangulatú meccs volt, bár minden bajnokink ilyen lenne, azaz remekül éreztem magam a pályán. Arról nem is beszélve, hogy nem akármilyen ellenfelet győztünk le, ugyanis az Újpest elleni siker után önfeledtebben megyünk szabadságra, igaz, ezzel a lilák is így lettek volna.

- Mennyire lepődtek meg az öltözőben, hogy Garami József szinte elbúcsúzott a csapattól, amikor mindenkinek megköszönte az őszi helytállást?
- Fura volt, az biztos, hiszen, ha tavaly megnyerjük a bajnokságot, akkor most is utcahosszal vezetnénk a tabellát. Egy biztos, én sokat köszönhetek Garami Józsi bácsinak, rengeteget tanultam tőle.

- Mit gondol, a hatpontos levonással is aranyérmesek lehetnek?
- Igen. Ugyanakkor bízom abban, hogy visszakapjuk a hat pontot, elvégre egy tavalyi balhé miatt igazságtalanság idén bűnhődni. Tudjuk jól, sokan vannak ellenünk, de tisztában vagyunk azzal is, hogy azért nem vonták le a hat pontot a tavalyi eredményeinkből, mert úgy is a második helyen végeztünk volna, s a kupagyőzelem okán eleve biztosított volt a nemzetközi szereplésünk. Ám az Újpest elleni siker is bizonyította, minél többen akarnak nekünk keresztbe tenni, annál nagyobb akaraterővel játszunk. Ráadásul nagy örömünkre a szurkolóink is régen látott szép számban tértek vissza a lelátóra, s teremtettek szenzációs hangulatot. Többek között azért is várjuk bizakodva a tavaszt, mert a jelek szerint a csapat és közönsége újra egymásra talált.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK