Társoldalunk:

Ketten az ötvenből - Roberto Carlos, Buffon

Hivatalosan december 22-én hozza nyilvánosságra a francia France Football, hogy az újságírók választása alapján ki lett az esztendő legjobb labdarúgója, azaz ki érdemli ki az Aranylabdát. Összeállításunkban bemutatjuk a lehetséges jelölteket, két titkos favorittal, Roberto Carlosszal és Gianluigi Buffonnal folytatva a sort.

A dinamitlábú balhátvéd az Uniao Sao Joao nevű klubban kezdte pályafutását, és a kiscsapatból is be tudott kerülni a korosztályos válogatottba: 1991-ben az ifivébén ezüstérmet szerzett. Két évvel később szerződött a Palmeirasba, amellyel két brazil bajnoki címet is begyűjtött. 1995-ben immár válogatottként igazolt az Internazionaléba, ahol azonban csak egy szezont töltött el, a következő nyáron a Real Madridé lett. Azóta is a királyi gárda egyik legmegbízhatóbb futballistája, és persze a selecaóból is kihagyhatatlan, tavaly világbajnokságot, BL-t és Világkupát is nyert, sokak szerint neki kellett volna megkapnia az Aranylabdát.

Idén sem nyújtott sokkal rosszabb teljesítményt, mint 2002-ben, a különbség mindössze annyi, hogy ezúttal "csak" egy spanyol bajnoki cím került a vitrinjébe. Érdekes módon tavasszal rendkívül gólerős volt, a bajnokságban négy alkalommal is betalált: az Espanyol, a Valladolid, a Málaga és a Bilbao ellen is - különösen utóbbi gól volt rendkívül fontos, hiszen minderre az utolsó fordulóban került sor, amikor a Realnak győznie kellett az aranyérem megszerzéséhez. Ez a gól természetesen szabadrúgásból született, a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Juve ellen viszont akcióból talált be - igaz, ez a gól is kevés volt ahhoz, hogy a királyi gárda bejusson a fináléba.

A jelenlegi idényt is remekül kezdte, a Marseille elleni BL-meccsen pazar kapásgólt ért el, ám a Partizan Beograd elleni idegenbeli mérkőzésen megsérült, és így pár hetes pihenőre kényszerült. Érdekesség, hogy korábban rendre elkerülték a sérülések, tavasszal például mindössze négy percet hagyott ki. Továbbra is a világ első számú balbekkje, igaz, elsősorban nem védőmunkája (ami azért nem rossz), hanem rengeteg felfutása és gólerős játéka miatt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK