Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség vasárnap délelőtti elnökségi ülése után bejelentették, hogy január 1-jétől Lothar Matthäus lesz a válogatott szövetségi kapitánya. A német szakember megbízatása 2005 december 31-ig szól, illetve ha a csapat kiharcolja a 2006-os világbajnokságon való szereplés jogát, akkor ott is Matthäus fogja vezényelni az együttest.

Várjuk kedves olvasóink véleményét a kapitányválasztásról!

Már az MLSZ elnökségének rendkívüli elnökségi ülése közben sokat sejtető malőr történt, hiszen a Kempinski szálló báltermében az asztalnál a szövetség vezérkarának névkártyája mellett Lothar Matthäusé is ott virított, amit csak néhány perccel később tüntettek el. Mindenesetre ezek és az elmúlt napok hírei után nem történt meglepetés, a Bayern München és a Nationalelf ünnepelt sztárja az MLSZ elnökségének elsöprő bizalmát élvezve 2005. december 31-ig lesz a magyar válogatott élén szövetségi kapitányként. Matthäus, ahogy annak idején a pályán, úgy a sajtótájékoztatón is bírta az iramot, ami el is kelt, hiszen régen nem látott számban képviselték magukat a sajtó képviselői.

Hivatalosan dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke elsőször Róth Antal kinevezését jelentette be, majd Lothar Matthäus megbízatását, mindkét szakembernek 2005. december 30-ig szól a szerződése. A szövetség első embere a német klasszis alkalmazásáról szólva a professzionális hatásokat, a honi edzői kar együttműködését emelte ki, később hozzátette: Matthäus szerződtetése nem rótt plusz terheket az MLSZ-re. Bozóky újságírói kérdésre válaszolva közölte: "Nem PR-szempontok miatt lett Matthäus a kapitány. Játékosmúltja és emberi tulajdonságai alapján teljesen megfelelő a posztra."

Puhl Sándor, a szövetség alelnöke megjegyezte: Demján Sándor, mint üzletember is felsorakozott a szponzorok közé, azaz több cég állja majd a Partizan Belgrádtól érkezett tréner fizetségét. Az anyagi részleteket hivatalosan üzleti titokként kezelik a felek, ám információnk szerint Matthäus magyar kapitányként évente 300 ezer eurót, mintegy 75 millió forintot keres majd, ugyanakkor ha hozzávesszük, hogy magyar szakembernek is cirka kétmillió forintot fizetett volna a szövetség, valóban nem vett túlzott terhet nyakába az MLSZ.

Székfoglalójában aztán Lothar Matthäus megköszönte a bizalmat és a szívélyes magyarországi fogadtatást. Mint elmondta, a feladat nagy kihívás számára, ám hozzátette: ha a játékosokkal és a szakmai stábbal együtt mindenki száz százalékot nyújt, elérhető a cél, amiről a magyar futballban közel húsz éve álmodoznak, vagyis a világbajnoki döntőben való részvétel. Matthäus jelezte, a maga részérő biztosan száz százalékot nyújt majd. A felkérés elfogadásáról pedig ezt mondta: "Sok potenciális erő van a jelenlegi magyar válogatottban, ezért is fogadtam el az ajánlatot."

Persze megkönnyítette a német szakember döntését, hogy szerbiai felesége Budapesten él, három gyermeke itt jár iskolába, és az üzleti érdekeltsége is fővárosunkhoz köti. Az [origo] kérdésére, hogy, amikor megismerte a magyar csapat vb-selejtezőbeli csoportbeosztását, az mennyiben befolyásolta a döntését, Matthäus ezt felelte: "Nehéz csoportba kerültünk, mindenkit respektálnunk illik, de el kell érnünk, hogy bennünket is respektáljanak. Azt ígérhetem, hogy az energiámat, szenvedélyemet beleviszem a munkába. Célom továbbá, hogy a játékosokból kihozzam tudásuk maximumát, amellyel örömet okozhatunk a magyar futballrajongóknak."

Újabb kérdésre válaszolva Matthäus cáfolta, hogy másfél évvel ezelőtt tárgyalt volna esetleges magyarországi szerepvállalásáról Medgyessy Péter miniszterelnökkel, az edzői papírjával kapcsolatban pedig mindössze ennyit jegyzett meg: "Ez ne okozzon senkinek se fejtörést."

A magyar labdarúgásról szólva biztatónak tartotta, hogy a DVSC áll még az UEFA-kupában, továbbá a sportág tradícióját is kiemelte, mondván: errefelé nagyon szeretik a futballt. Saját hitvalllásaként is felfogható, amit ezután mondott Matthäus: "Amennyiben nem jutnánk ki a 2006-os németországi világbajnoki döntőre, az bosszantana, és kudarcként fognám fel, mint ahogy a barátságos mérkőzéseken elszenvedett vereséget is nehezen viselem."

A német tréner a napokban kéthetes szabadságra utazik a családjával Dubaiba, január eleji munkába állásáról, első feladatairól a következőket nyilatkozta: "Természetesen Budapestre költözöm, s az elkövetkezendő időben ez a csodálatos város lesz életem központja. Arra azonban ne számítson senki, hogy naponta bejárok a szövetség irodájába, hiszen sok külföldön szereplő magyar játékost kell megfigyelnem, ezen kívül a hazai trénerekkel is tartanom kell a kapcsolatot. Egyébként már a szabadságomra is viszek anyagokat és videofelvételeket a magyar labdarúgókról, illetve a válogatott mérkőzéseiről, azaz, január elsején naprakészen szeretnék munkába állni."

Miután Matthäust a tévéstábok egyik sarokból a másikba hurcolták, az MLSZ elöljárói megjegyezték, remélik, hogy a 150-szeres német válogatott érkezésével a válogatottnál egy új mentalitás honosodik meg, ami eredményekben is tükröződik majd.

Az MLSZ edzőbizottsága által szövetségi kapitánynak javasolt Egervári Sándor, az MTK vezetőedzője így nyilatkozott: "Gratulálok az új szövetségi kapitánynak és kívánom, hogy sikeres legyen a válogatottunk élén, mert ebben a nem egészen labdarúgóbarát társadalmunkban nagy szükség lenne a közös sikerekre."

A német tréner Gellei Imrét váltja a kispadon, aki december 1-jén távozott, miután csapata nem tudta kiharcolni a 2004-es portugáliai Európa-bajnokságon való indulás jogát. A német edző szombaton késő este mondott fel eddigi állomáshelyén, a szerb-montenegrói Partizan Beogradnál. Nenad Bjekovic klubigazgató úgy nyilatkozott, hogy számára "nagy meglepetés volt a lemondás, mert az egyesületnél senki sem tudott a szakember döntéséről". A belgrádi tömegtájékoztatás ugyanakkor úgy tudja, hogy két héttel ezelőtt komoly nézeteltérés volt Bjekovic és az edző között.

Matthäus közvetlenül azután jelentette be lemondását, hogy csapata szombaton 1-0-ra megverte a Zelezniket bajnoki mérkőzésen. A vezetőedző még közvetlenül a találkozó után azt hangoztatta, hogy a győzelem után "lélekben megerősödve megy szabadságra". A német vezetőedző - aki alig egy hónapja vett el feleségül Belgrádban egy szerb hölgyet, aki Budapesten él és dolgozik - állítólag könnybe lábadt szemekkel búcsúzott a játékosoktól. A lemondás háttérről hétfőn tart sajtótájékoztatót a klubvezetés.

Matthäus tavaly decemberben kötött szerződést a Partizannal. Néhány hónap edzői munka után a jugoszláviai, illetve szerb-montenegrói labdarúgás elmúlt 12 éves történetének legnagyobb sikerét érte el azzal, hogy bejuttatta a Partizant a Bajnokok Ligájába.

Bánki József

[origo]