Vágólapra másolva!
Aligha volt még egy olyan klub a nyáron a Primera Divisónban, amelynél nagyobb változások történtek volna, mint a Málaga CF-nél: az andalúziai együttes megvált trénerétől, Joaquín Peirótól, valamint öt alapember is távozott az egyesülettől. Az együttes vezetősége elsősorban a klub saját utánpótlásában bízva hajtotta végre ezt a nagy váltást, és a húzás egyelőre bejött, hiszen a csapat 16 forduló után a tizedik helyen állt a tabellán.

Az előző szezonban a Málaga CF remekül szerepelt, hiszen az UEFA-kupában bejutott a legjobb nyolc közé, a bajnokságban pedig sokáig versenyben volt a nemzetközi kupaszereplést érő helyekért, és bár erről lecsúszott a csapat, a végül megszerzett 13. pozíció sem okozott csalódást. Az egyesületnél azonban már a bajnokság vége felé tisztában voltak vele, hogy a nyáron nagy változások várhatóak, hiszen a szakvezető, Joaquín Peiró már korábban bejelentette, hogy feláll a kispadról, és két alapember, Kizito "Kiki" Musampa és Darío Silva távozása is köztudott volt.

Később aztán kiderült, hogy a veszteséglista ennél sokkal tetemesebb. Peiró valóban elhagyta a klubot, mint ahogyan Musampát és Darío Silvát is eladták (előbbi az Atlético Madridba igazolt közel hárommillió euróért, utóbbit pedig a Sevilla FC vette meg 4,7 millióért), de további négy meghatározó játékos is elhagyta a gárdát. A másik csatár, Julio César Dely Valdés szerződése lejártával az uruguayi Nacional Montevideóhoz igazolt, pedig előtte volt a Málaga ajánlata, a támadó középpályás Sandro a másodosztályú UD Levantét választotta, a jobbhátvéd Mikel Roteta pedig a Primera División újoncához, a Real Murciához írt alá, míg a kapus Pedro Contreras a Real Betis ajánlatára bólintott rá.

A fent felsorolt futballisták mindegyike (Darío Silva kivételével, aki "csak" 28 meccsen szerepelt) legalább 30 találkozón lépett pályára az előző szezonban, és összesen 30 gólt szereztek - a gárda 44 találattal zárta a szezont.

Hogy a Málaga drukkerei mégsem voltak pesszimisták az új bajnokságot illetően, az elsősorban a klub kiváló utánpótlásának köszönhető. A Málaga CF ugyanis végrehajtotta azt a bravúrt, ami az elmúlt években csak az FC Barcelonának, a Real Madridnak és az Atlético Madridnak sikerült, jelesül hogy a klub B csapata kiharcolta a másodosztályban való részvételt. Nem csoda, hogy a nyáron hatan is felkerültek a tartalékok közül az első csapat keretébe, és bár közülük egyelőre csak a kapus Juan Calatayud számít stabil kezdőnek, már Juan Rodríguez, Juanito és Geijo is pályára lépett a Primera Divisiónban.

Nem véletlen, hogy az új edzőt is az alapján választották ki, hogy a leendő szakvezető bízzon a fiatal tehetségekben, de Juande Ramos örömmel elfogadta a kihívást. A tréner neve jól cseng a spanyol élvonalban, hiszen korábban dolgozott már a Rayo Vallecanónál, a Real Betisnél és az RCD Espanyolnál is, és tulajdonképpen csak az utóbbinál okozott csalódást, bár Barcelonában nem sok időt adtak neki a bizonyításra, mivel öt forduló után menesztették. Ramos egyetlen kikötése az volt, hogy a klub próbáljon meg néhány rutinos kölcsönjátékost is szerezni a csikócsapat mellé, amit a vezetőség teljesített is. A legnagyobb fogásnak az argentin középpályás, Federico Insúa tűnt, a Pocho becenévre hallgató négyszeres válogatott játékos az Independientétől érkezett. A csatársort viszont a Valenciából erősítették meg: előbb az uruguayi Diego Alonso, majd Salva került kölcsönbe az andalúziaiakhoz.

Eleinte mindenesetre úgy tűnt, hogy a Málaga "ráfaraghat" merész nyári lépéseire, hiszen az első négy fordulóban a gárda mindössze egy gólt ért el, és csupán egy pontot gyűjtött. Később azonban fokozatosan összekapta magát az együttes, és elsősorban hazai teljesítményének köszönhetően egyre feljebb lépett a tabellán. A Real Madrid elleni, otthoni 3-1-es vereség óta a Málaga mindössze egy pontot veszített a La Romaleda stadionban, a többi öt meccsét viszont megnyerte, pedig az ellenfelek között volt a BL-résztvevő Celta Vigo, illetve az FC Barcelona is. Különösen utóbbi találkozó sikerült parádésan az andalúzoknak, hiszen a katalánok ellen 5-1-re diadalmaskodtak, és a parádés győzelemből Salva mesterhármassal vette ki a részét. A Valencia CF támadójának kölcsönvétele egyébként is telitalálatnak bizonyult, hiszen az egykori gólkirály már kilenc találatnál jár a szezonban.

A téli átigazolási időszakban egyébként a hírek szerint egy egzotikus labdarúgóval erősítene a klub, hiszen állítólag tárgyalnak a kínai Shang Yi megszerzéséről A Beijing Hyundai válogatott futballistája szívesen kipróbálná magát a Primera Divisiónban, és a Málaga vezetői bele is mennének egy kölcsönszerződésbe.