Vágólapra másolva!
A Lazio meglepetésre kikapott, míg a Juventus és az Internazionale nyert az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában. A rómaiak Regginában szenvedtek vereséget, a második helyen álló Zebrák az aranylabdás Pavel Nedved parádés góljával győztek a még mindig nyeretlen Perugia ellen, az Inter 0-1-ről fordított a Lecce ellen. A csúcsrangadón a Milan Sevcsenko duplájával 2-1-re győzött az éllovas, és idei első bajnoki vereségét elszenvedő Roma otthonában.

A rómaiak idegenben a Regginától szenvedtek vereséget, pedig a szünetben még 1-0-ra vezettek. A hazaiak sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy Roberto Muzzi már a 40. percben a kiállítás sorsára jutott. A vendégek végül kilenc emberrel fejezték be a találkozót, mert nem sokkal a lefújás előtt Massimo Oddo is piros lapot kapott.

A címvédő torinóiak az aranylabdás Pavel Nedved csodálatos, 25 méteres bombagóljával diadalmaskodtak, ám a még nyeretlen Perugia nem állt messze a pontszerzéstől, hiszen kétszer is a kapufa mentett Gianluigi Buffon helyett. A milánóiak is megszenvedtek a sikerért, ugyanis az első játékrész után még a Lecce állt jobban, ám a folytatásban a hazaiak könnyedén fordítottak a délolasz együttes ellen. A találkozó utolsó gólját a 84. percben Christian Vieri szerezte, akinek ez volt a 100. találata a kék-fekete együttes színeiben.

Érdemes még megemlíteni, hogy a sérülése után most visszatért Roberto Baggio - aki nemrég jelentette be, az idény végén visszavonul - két gólt is szerzett, így csapata, a Brescia könnyedén nyert. Az utolsó olasz aranylabdásnak már csak két találat hiányzik, hogy elérje a 200 gólos álomhatárt a Serie A-ban. A Parma játékosain nem látszott, hogy a csőd szélén áll a klub, ugyanis idegenben simán győztek az Ancona ellen.

A Roma-Milan csúcsrangadón a BL-győztes szerzett vezetést: Seedorf hosszú álompasszát Sevcsenko mellel levette a tizenhatoson belül, majd 8 méterről, könnyed mozdulattal átemelte Pelizzoli fölött (0-1, 24. perc). Az első félidő hajrájában egyenlített a Roma, a 49. percben bal oldali kisszöglet után Totti a hosszúnál érkező Mancini felé ívelt, aki a rövidnél érkező Cassanóhoz fejelt, a fiatal olasz csatárnak pedig öt méterről nem okozott gondot a kapuba gurítani (1-1). A 63. percben a jobbösszekötő helyén meginduló Rui Costa négy római védőt is megbolondított, majd a középen érkező Sevcsenkóhoz továbbított, az ukrán csatár pedig 12 méterről, ballal laposan a kapuba lőtt (0-1). Idei tizenharmadik Serie A-meccsén tizennegyedik gólját szerezte a Milan gólvágója.

A Milan-siker azt jelenti, hogy újra szoros lett az élmezőny. Még mindig az idei első bajnoki vereségét begyűjtő Roma vezeti a táblázatot 36 ponttal, a Juvénak 33 pontja van csakúgy, mint a Milannak, a piros-feketék azonban egy meccsel kevesebbet játszottak.

Serie A, 15. forduló:
AS Roma - AC Milan 1-2 (1-1)
Roma: Pelizzoli - Panucci, Samuel, Chivu - Mancini, Emerson, Dacourt, Lima (Candela, 46.) - Totti - Carew (Delvecchio, 46.), Cassano.
Milan: Dida - Cafú (Simic, 81.), Costacurta, Maldini, Pancaro - Gattuso, Pirlo, Seedorf (Redondo, 87.) - Rui Costa (Brocchi, 90.), Kaká - Sevcsenko.
gól: Cassano (48.), illetve Sevcsenko (24., 63.)
sárga lap: Kaká (47.)

Ancona - Parma 0-2 (0-1)
gól: Barone (23., 66.)
piros lap: Maltagliati (83.), illetve Seric (80.)

Bologna - Empoli 2-1 (1-1)
gól: Bellucci (30.), Pecchia (74.), illetve Di Natale (16.)

Brescia - Siena 4-2 (2-1)
gól: Mauri (12., 88.), R. Baggio (18., 53.), illetve Argilli (42.), Flo (46.)
piros lap: Colucci (81., Brescia)

Internazionale - Lecce 3-1 (0-1)
gól: Cruz (46.), Cordoba (59.), Vieri (84.), illetve Bovo (2.)

Juventus - Perugia 1-0 (1-0)
gól: Nedved (28.)

Modena - Chievo 0-3 (0-1)
gól: Cossato (41.), Semioli (69.), Barzagli (80.)

Reggina - Lazio 2-1 (0-1)
gól: Di Michele (60.), Cozza (70.), illetve Liverani (13.)
piros lap: Muzzi (40., Lazio), Oddo (90., Lazio)

Udinese - Sampdoria 0-1 (0-0)
gól: Flachi (60.)

[origo]