Társoldalunk:

Matthäust tisztelettel fogadták a magyar edzők

Hét végén, a tatai edző-továbbképzésen találkozott először a honi trénerekkel Lothar Matthäus, a magyar válogatott új szövetségi kapitánya. Mezey György az Újpest vezetőedzője, a magyarországi edzőképzés vezetője elmondta: nagy tisztelettel fogadták az edzők Matthäust, aki egyébként szerényen mutatkozott be.

- Milyennek ítéli a hét végi továbbképzés szakmai hozamát?
- Szenzációsnak. A meghívott két külföldi előadó, a brazil Thadeu Goncalves és a francia Jaques Crevoisier, aki nyári a Liverpoolt trenírozó Gerard Houllier segítőjeként dolgozott, alaposan kitett magáért Tatán. Nagyon érdekes előadásokat hallhattunk tőlük, egészen más futballkultúrából jöttek, ami a szavaikból ki is tűnt.

- Mondana erre egy-két példát?
- Érdekes volt például hallani, hogy az angoloknál milyen szigorúság és tisztelet uralkodik, az egyperces késés száz, a kétperces már kétszáz fontjába kerül a labdarúgóknak, az igazolatlanul kihagyott edzés pedig ötezer fontot kóstál, amit ha csak egy nappal később rendez az illető, már kétheti fizetésmegvonást von maga után. Ezen kívül a gyakorlati bemutató is érdekesre sikeredett, a brazil szakember például az utánpótlás-játékosokat kézen fogva körbe állítatta úgy, hogy még a cipőjük is összeért, majd megköszönte Istennek, hogy a fiatalokkal dolgozhat, s kezdődött a munka. Vagyis a fegyelem mellett a családias légkör is ugyanolyan fontos a profivilágban, s amire nem is gondoltunk volna, a brazilok taktikailag talán még felkészültebbek, mint technikailag.

- Lothar Matthäust miként fogadták a kollégák?
- Nagy tisztelettel, mint ahogy Matthäus is szerényen mutatkozott be, nem éreztette senkivel, hogy ő bizony egy százötvenszeres német válogatott klasszis. Mindenképpen jó kapcsolat alakult ki a honi trénerek és az új kapitány között, persze nehéz dolga volt, hiszen a közel száz honi edző mindegyikével nem lehetett szóba elegyednie. Erre majd akkor kerít sort, amikor sorra látogatja az NB I-es klubokat. Beszélt viszont a korábbi kapitányokkal, sőt éppen Matthäus beszéde előtt Gellei Imre tartott szakmai bemutatót. Összességében tehát remekül sikerült a tatai program, ami elsősorban az MLSZ-nek is köszönhető, elvégre a költségeket a szövetség állta, és például a két külföldi előadó meghívása sem két fillérbe került. De reméljük, megérte.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK