Társoldalunk:

Fehér Miklós csak kölcsönbe menne

Továbbra is tartja magát a hír, miszerint Fehér Miklóst, a Benfica csatárát szívesen látná soraiban az ugyancsak a portugál élvonalban szereplő Maritimo, a Braga és a Boavista együttese is. A magyar válogatott center elmondta, a legszívesebben a kontinensen maradna, azaz Madeira szigetére a Maritimóhoz csak végső esetben menne.

"Januárban megnyílt a hagyományos játékospiac, vagyis a téli átigazolási időszak, s azóta van napirenden az esetleges kölcsönadásom. Ami biztos, a Benfica csak kölcsönbe adna el nyárig, ám jelenlegi és a leendő klubom vezetőinek még meg kell egyezniük az anyagiakban. A Benficánál ugyanis ragaszkodnak ahhoz, hogy a prémium mellett a fizetésemet is a kölcsönvevő egyesület állja" - nyilatkozta Fehér Miklós, akit Lisszabonban értünk utol.

"Már beszéltem mindhárom érdeklődő klub képviselőjével, így a Braga és a Boavista elnökével, valamint a Maritimo edzőjével is, s úgy érzem, az ügyem ezen a héten eldől. Mivel az utóbbi időben kevés lehetőséget kaptam a bizonyításra a Benficánál, szívesen cserélnék klubot, de csak nyárig. A Benfica neve még mindig jól cseng a nemzetközi futballvilágban, s bízom benne, hogy visszatérésem után rendszeresen játszanék is a csapatban."

Kérdésünkre, hogy a három közül szíve szerint melyik csapatot választaná Fehér ezt felelte: "Legszívesebben maradnék a kontinensen, azaz, a Maritimóhoz Madeira szigetére csak végső esetben mennék. Portót már ismerem, márpedig a Boavista odavalósi gárda, míg a közeli Bragában már szerepeltem, amikor az FC Porto kölcsönadott nekik. A lényeg azonban, hogy rendszeresen játsszam, mivel nagyon szeretnék Lothar Matthäus válogatottjában pályára lépni, márpedig erre csak folyamatos szereplés esetén van lehetőségem."

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK