Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének két mérkőzése között dél-afrikai fellépésen vesz részt a Real Madrid labdarúgócsapata: az ország válogatottja ellen pályára lépő királyi gárda a hírek szerint tízmillió eurót kap a meccsért.

Az AS című lap úgy tudja: a spanyol elitklub március 3-án - a Bayern München elleni két BL-találkozó között - játszik majd Johannesburgban.

A házigazdák kandidálnak a 2010-es világbajnokság rendezési jogának elnyerésére, a világ egyik legnépszerűbb klubjának vendégül látásával pályázatukat szeretnék népszerűsíteni.

A Real-Bayern párharc első találkozójára február 24-én kerül sor Münchenben, a visszavágót március 10-én rendezik Madridban.