Társoldalunk:

Illés Béla nyárig marad az MTK-ban

Jóllehet anyaegyesületében, a Haladásban tárt karokkal fogadnák, Illés Béla nyárig szinte biztosan marad az MTK-ban. Mindez csak abban az esetben változhat meg, ha a kék-fehérek a szűkös anyagi helyzet miatt pénzt kapnának a szombathelyiektől legnépszerűbb labdarúgójukért.

"Természetesen nagyon szeretem a Haladást, hiszen soha nem felejtem el, honnan indult a pályafutásom, ám nyárig szinte biztosan maradok az MTK-ban" - mondta a kék-fehérek karmestere, majd így folytatta: "Persze, ha a vezetők másban állapodnak meg, abban az esetben szó lehet a klubcseréről. A jelenlegi állás szerint azonban a bajnokság végéig a Hungária körúton maradok, ami semmiképpen sincs ellenemre, hiszen az MTK-nál remek viszonyban vagyok a társaimmal és a szakmai stáb tagjaival, s úgy érzem, a szurkolók is kedvelnek."

Az MTK középpályása hozzátette: mostanában kizárólag a minél jobb tavaszi szereplésre szeretne koncentrálni, aztán a szezon végén dönt a továbbiakról. "Szívem szerint a szezont a kék-fehéreknél fejezném be" - szögezte le a rutinos játékos.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK