Vágólapra másolva!
A klub anyagi helyzete miatt tovább karcsúsodik a keret Újpesten, hiszen bejelentették, hogy a kapus Németh Viktor mellett Rósa Henrik is szabadlistára került, vagyis az említett labdarúgókért várják a klubok jelentkezését. A hálóőrt információnk szerint vinné a Nyíregyháza, míg a középpályást a Pécs igazolná le szívesen.

- Váratlanul érte, hogy a klub szabadlistára tette? - kérdeztük Rósát.

- Nem igazán, mivel a felkészülés kezdete óta szó van arról, hogy nem kellek. Persze, az sem biztos, hogy megyek.

- Úgy is, hogy biztosan nem játszik a csapatban tavasszal?
- Igen, mivel elég szép összeggel tartoznak nekem, márpedig a családomat valahogyan el kell tartanom.

- Amennyiben sikerül közös megegyezéssel távoznia Újpestről, úgy Pécsre szerződne?
- Minden bizonnyal igen. Jóllehet a Vasas is keresett, ám azzal az ajánlattal nem akartam élni, mint ahogy másokéval sem. A külföldi érdeklődésekről pedig egyelőre kár lenne beszélni, mivel ezek csak akkor biztosak, ha már vissza is jött onnan az ember.

- A szombati teremtornára, amelyen az Újpest is indul, azért kilátogat?
- Természetesen, noha én biztosan nem játszom, ugyanis az edző jelezte, nem számít rám. Már a teremtornán is azok a játékosok kapnak lehetőséget, akik a bajnokságban is pályára lépnek majd.

- Jelenleg mekkora esélyt lát a megegyezésre?
- Pillanatnyilag úgy érzem, patthelyzet alakult ki az ügyemben, mégsem idegeskedek, mert hiszem, hogy napokon belül megoldódik a helyzetem.

Bánki József