Vágólapra másolva!
Az RCD Espanyol már az előző szezonban is nagyon közel állt a kieséshez, de akkor a bajnokság közben szerződtetett edző, Javier Clemente még megmentette az együttest a búcsútól. A mostani pontvadászatot azonban a nyári igazolások ellenére hasonlóan pocsékul kezdte a csapat, így Clementét menesztették, és Luis Fernandezre vár az a korántsem egyszerű feladat, hogy benntartsa a barcelonaiakat a legjobbak között.

A legutóbbi bajnokságban elért 14. helyezés után az RCD Espanyol szurkolói abban bíztak, hogy az új pontvadászatban végre feljebb léphetnek kedvenceik, és erre meg is lehetett minden reményük, hiszen a klub a nyári átigazolási időszakban alaposan belehúzott. Összesen hét új szerzeményt szerződtetett a barcelonai egylet, köztük olyan, a nemzetközi porondon is ismert labdarúgókat, mint a kameruni Pierre Ndlend Womé, a török Tayfun Korkut vagy Jordi Cruyff, ennek ellenére a gárda továbbra is pocsék teljesítményt nyújtott. A szakvezetőnek, Javier Clementének sehogyan sem sikerült megtalálnia az ideális kezdő tizenegyet, az együttes pedig kibérelte magának az utolsó helyet a tabellán.

A pohár a tizedik játéknapon telt be, amikor az Espanyol hazai pályán szenvedett 2-0-s vereséget az újonc Real Zaragozától: a vezetőség azonnali hatállyal menesztette Clementét, és a helyére Luis Fernandezt nevezte ki. A francia szakvezető Spanyolországban nagy népszerűségnek örvend, köszönhetően a korábban az Athletic Bilbaónál eltöltött időszaknak, na meg meglehetősen érdekes személyiségének. A baszk származású szakvezetővel a szezon végéig kötöttek szerződést, de Fernandez akkor valószínűleg még nem gondolt bele teljesen, hogy milyen nehéz feladat is vár rá. Hamarosan azonban neki is meg kellett tapasztalnia, hogy nem elődjében volt a hiba, hiszen a Sevilla FC elleni hazai győzelem után az Espanyol az ő vezérletével sorozatban öt vereséget gyűjtött össze, vagyis a fejlődésnek a leghalványabb jele sem volt látható.

Kis túlzással még csak egy csapatrész sem volt, amely elfogadhatóan teljesített volna: 17 forduló alatt mindössze egy olyan mérkőzés akadt, ahol a gárda egynél több gólt szerzett volna, ami meglehetősen gyászos mérleg a támadórészlegre nézve, a védelem viszont összeszedett 33 találatot, amelynél többször egyetlen más gárda sem kapitulált. Arról nem is beszélve, hogy az Espanyol kapta a legtöbb piros lapot is, összesen 12 darabot, amelyekből a középhátvéd Lopo egymaga négyet (!) gyűjtött be, előfordult, hogy három egymást követő meccsen is kiállították!

Nem csoda, hogy Fernandez elsősorban az új igazolásokban látja a menekülési lehetőséget, és az utóbbi időben futballisták egész sorával hozták kapcsolatba a barcelonaiakat. Az első új szerzemény még novemberben megérkezett, bár kérdés, hogy Iván de la Penát lehet-e új igazolásnak nevezni, elvégre a középpályás a legutóbbi szezont is az Espanyolnál töltötte, ám a bajnokság végeztével nem tudott megegyezni a vezetőséggel szerződése meghosszabbításáról. Ennek megfelelően távozott a klubtól, ám képtelen volt új csapatot találni magának, így novemberben aztán ismét az Espanyolnál kötött ki.

További két focista már biztosan a barcelonaiaknál tölti a szezon hátralévő részét, és egyáltalán nem meglepetés, hogy mindketten Franciaországból érkeztek, elvégre Fernandez az elmúlt időszakban a Paris-SG mestere volt, és a gall bajnokság labdarúgóit ismeri a legjobban. Az RC Strasbourgtól kölcsönvett Christian Bassilát az Everton FC elől sikerült elhappolni, de az Espanyol fanatikusai inkább az argentin Mauricio Pochettino megszerzésének örültek. A hátvéd ugyanis korábban éveken keresztül futballozott a spanyol egyesületben, 1994 és 2000 között 216 bajnokin szerepelt az Espanyolban, mielőtt a PSG-hez igazolt volna - ahová egyébként éppen Fernandez hívta.

Az argentin védő legutóbb Bordeaux-ban kergette a labdát, és a hírek szerint a Girondins-től más játékosok is érkezhetnek a spanyolokhoz: szóba került a brazil támadó, Deivid, illetve a cserekapus Frédéric Roux is. Fernandez egyébként a jelek szerint mindenképpen szeretne egy hálóőrt szerződtetni, hiszen érdeklődik az Olympique Lyon második számú portása, Rémi Vercoutre, illetve a portugál FC Alverca egyese, Yannick Quesnel iránt is. A brazil Rivaldo már biztosan nem szerződik az Espanyolhoz (mert egy ideig ennek a lehetősége is fennállt), és valószínűleg az argentin Kily Gonzálezt sem sikerül elcsábítani az Internazionalétól, de az RC Lens csatára, Olivier Thomert, illetve a Stade Rennes támadója, Frédéric Piquionne leigazolása reálisnak tűnhet. Az RCD Mallorca ellen aratott hazai győzelem, illetve a Murcia elleni idegenbeli diadal mindenesetre újra reménykedésre késztetheti az Espanyol drukkereit, hiszen a csapat ezzel elkerült az utolsó helyről.