Társoldalunk:

Füzi Ákos: Az EU-tagsággal kiürülhet az NB I

A szegedi teremtorna utolsó mérkőzésén dőlt el, hogy az MTK-t legyőző hazai gárda jutott a debreceni fináléba, ám a bajnokcsapat tagjai a második hellyel sem voltak elégedetlenek. Füzi Ákos szerint az a legfontosabb, hogy sérülés nélkül megúszták a szegedi fellépést.

- Kudarcnak érezték, hogy nem sikerült továbbjutni Szegeden? - kérdeztük Füzit.
- Jóllehet nyerni szerettünk volna, mégsem vagyunk elkeseredve az eredmény miatt. A legfontosabb, hogy mindenki megúszta sérülés nélkül a tornát, hiszen eleve szűk a keretünk, s amennyiben valaki kiesett volna közülünk, még nehezebb helyzetbe kerülnénk tavaszra. Korábban egyébként volt erre példa, Komlósi Ádám éppen a tavalyi teremtornán sérült meg, és sokáig nem is léphetett pályára a bajnokságban. Ettől függetlenül továbbjuthattunk volna Szegeden, mivel a hazaiak elleni utolsó meccsen a döntetlen is a csoportelsőséget jelentett volna számunkra, de kikaptunk. A torna azonban így is hasznos volt, kissé kizökkenhettünk az alapozás monotóniájából.

- Czvitkovics, Molnár és a többiek távozásával meggyengült a keret, ennek tükrében mi a cél tavasszal?
- Valóban gyengültünk, de szerencsére a csapat magja megmaradt. Ráadásul jól emlékszünk még arra, hogy tavaly hasonló gondokkal küzdöttünk, akkor öt-hat játékosunk is sérült volt, mégis remekül szerepeltünk. Többek között ezért sem vagyok pesszimista a tavaszt illetően. A dobogóra mindenképpen oda akarunk kerülni, amiben a bajnoki cím megszerzése is benn van.

- Télen felmerült, hogy külföldre szerződik, amivel az anyagi gondokkal küzdő MTK-n is segíthetett volna. Fennáll még ez a lehetőség?
- Nem akarok mindenáron külföldre szerződni. Bár a lengyel Wisla Krakkó ajánlata kifejezetten kecsegtető volt, én leginkább nyugat-európai klubhoz szeretnék igazolni. De tudni kell, hogy manapság nem szívesen vesznek magyar futballistákat, rendkívül nehéz csapatot találni. Mindenesetre kapcsolatban állok több menedzserrel is, s talán a májusi EU-csatlakozás után a magyar játékosoknak is valamivel könnyebb lesz kiszerződni. Ez egyébként azzal is járhat, hogy kiürül az NB I, vagyis az eddig sem túl acélos bajnokságunk még inkább meggyengül. Nem vitás ugyanis, hogy a nyugat-európai másod- és harmadosztályokban is jobban és időre fizetnek, mint mifelénk. Ráadásul azokban az országokban áldoznak a futballra, nem úgy, mint nálunk. Ott a multik nem a riválist, főként nem a vb-selejtezőbeli ellenfelet, hanem saját válogatottjukat támogatják.

- Önnek is lejár a szerződése nyáron?
- Nem, nekem 2005 nyaráig szól a megállapodásom a Hungária körútra, ha valaki le akar igazolni, fizetnie kell az MTK-nak. De ismétlem, erre a múlthoz képest jóval kevesebb esélye van a magyar futballistáknak. Persze, akkor sem leszek elkeseredve, ha az MTK-ban maradok, hiszen kifejezetten jól érzem magam a csapatban.

Bánki József

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK