Vágólapra másolva!
Már Bábolnától sárga táblák, majd később rendőrautók jelezték, hol kell letérni az M1-esről a Győr Szabadhegyi temető felé; a városi önkormányzat mindent elkövetett, hogy a fővárosból érkező gyászolók is gond nélkül eljussanak Fehér Miklós temetésére. A Vitoria Guimaraes-Benfica portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzés után hétfőn hajnali 0 óra 10 perckor elhunyt 25-szörös magyar válogatott csatár holttestét rejtő koporsót, valamint a Benfica teljes csapatát és vezérkarát, továbbá újságírókat, szurkolókat szállító különrepülőgép pár perccel délután egy óra után szállt le Ferihegyen, ahonnan a vendégek szállító buszkonvoj - rendőri felvezetéssel - egyenesen a Szabadhegyi temetőbe hajtott.

Már egy órával a gyászbeszédek elhangzása előtt nagy tömeg sereglett össze a ravatalozó körül. A Magyar Labdarúgó Szövetséget Bozóky Imre elnök, Berzi Sándor főtitkár és Lothar Matthäus szövetségi kapitány képviselték, de az MLSZ-nek szinte valamennyi munkatársa eljött leróni kegyeletét. Fehér anyaegyesülete, a Rába ETO egész csapatával, vezérkarával ott volt, az FTC nevében Lipcsei Péter csapatkapitány és Dragóner Attila hozott koszorút. A ravatal körül felfedezhettük a magyar labdarúgás múltjának és jelenének olyan nagyságait, mint Mészöly Kálmánt, Bicskei Bertalant (és feleségét), Illés Bélát, Urbán Flóriánt, Böőr Zoltánt, Szanyó Károlyt, a Németországból a temetésre hazasietett válogatott kapust, Király Gábort és a balhátvéd Lőw Zsoltot, továbbá az ugyancsak Portugáliában profiskodó barátokat, Buzsáky Ákost és Vayer Gábort, és meg még több tucat, de az is lehet, száznál több NB I-es játékost.

A ravatalozóban a koporsó mellett vigasztalhatatlanul zokogott Fehér Miklós édesanyja - akit férje, Miki édesapja támogatott -, valamint húga, Orsolya és az elhunyt játékos menyasszonya, Adrienn. A fiatalok nyárra tervezték esküvőjüket... Az édesanya már-már sokkos állapotban fogadta a részvétnyilvánításra hozzá lépők kézszorítását, attól lehetett tartani, eszméletét veszti az átélt megrázkódtatástól.
Kevéssel három óra előtt megérkezett a Benfica küldöttsége, élen Luis Felipe Vieirával, a kétszeres BEK-győztes egyesület elnökével és José Antonio Camachóval, a csapat spanyol szakvezetőjével. Ott volt a jelenlegi csapat valamennyi sztárja - elegáns, szürke, címeres egyenkabátban -, Zahovic, Nuno Gomes, Sokota, Simao Sabrosa, akik másfél évet játszottak együtt az általuk csak Mikinek nevezett magyar csatárral. Sokan összesúgtak a sorokban, amikor megismerték a fekete szemüvege mögé hasznatalanul elrejtőzni próbáló Eusebiót, az egykori aranylabdás Benfica-sztárt, a klub élő legendáját, a portugál labdarúgás történetének legnagyobb alakját.

Emléktornát szervez a Győr
Fehér Miklós emlékére utánpótlás labdarúgótornát szervez a Győri ETO. A saját nevelésű játékosról nevezik el azt a díjat is, amelyet évente a legtöbbet fejlődött utánpótláskorú játékosnak ítélnek oda. Tarsoly Csaba, a győri klubot működtető cég tulajdonosa hangoztatta: felveszik a kapcsolatot egy emlékmérkőzés rendezésére Fehér utolsó csapatával, a Benficával, amely az ETO-hoz hasonlóan idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. (MTI)










Ch. Gáll András