Vágólapra másolva!
A labdarúgó Arany Ászok Liga tizedik helyén álló Lombard FC Haladásban folytatja pályafutását Illés Béla. Az elmúlt évtized egyik legjobb magyar játékosa 9 év után hagyja el az MTK-t, s új csapatával kedden törökországi edzőtáborozásra utazik. Illés szerződése a nyáron járt volna le a fővárosi kék-fehéreknél. Új kontraktusa másfél évre szól.

"Az MTK-hoz a lehető legszebb emlékek kötnek. Számos bajnokságot, kupát nyertem a csapattal, nemzetközi mérkőzéseken bizonyíthattam, stabil válogatott játékos lettem. A legszebb éveket ennek megfelelően a Hidegkuti-stadionban töltöttem" - mondta a 35 éves labdarúgó az MTK honlapjának.

A 64-szeres válogatott középpályás Szombathelyen kezdte pályafutását, 17 évesen mutatkozott be az élvonalban, hat év alatt 24 gólt szerzett zöld-fehér színekben. Ezek után három idényen át a Kispestben futballozott, s azután került az MTK-hoz.

Érdekesség, hogy az átigazolás ellenére az első tavaszi fordulóban a Hidegkuti-stadionban léphet pályára a rutinos középpályás, a szombathelyiek ugyanis éppen a kék-fehérek vendégeként játsszák idei első bajnokijukat.

A Haladás vezetői aktívak voltak az átigazolási időszakban, Illés mellett már leszerződtették az 1992-ben a Fluminensével brazil bajnok Neliót, a chilei Universidad de Concepciónból a volt utánpótlás-válogatott argentin védőt, Nicolas Cotelát, valamint két román játékost, a középpályás Sorin Bucuroaiát és a támadó Valeriu Balacit, továbbá újpestről Róth Ferencet.

Gellei Károly, a szombathelyi futballcsapatot működtető gazdasági társaság első embere elmondta, ezzel befejezettnek tekintik az erősítéseket, és remélik, hogy a Haladásnak tavasszal nem lesznek kiesési gondjai. A gárdának távozói is voltak, az elmúlt hónapokban 11 labdarúgót tettek szabadlistára.