Vágólapra másolva!
Immáron a törökországi Antalyában edzőtáborozik a Lombard FC Haladás együttese, soraiban a hazatért Illés Bélával. A 34 éves egykori válogatott karmester karrierje ugyanis Szombathelyről indult, ahová nagyon visszavárták kedvencüket - mindezt Szűcs Mihály, a Haladás labdarúgója is megerősítette, aki szerint az együttes jövőre akár egy dobogó közeli helyet is elcsíphet.

- Mennyire bíztak abban, hogy sikerül megszerezni Illés Bélát? - kérdeztük a vasi védőt.
- Az öltözőben állandó beszédtéma volt a leigazolása, hiszen emberileg és szakmailag egyaránt nagy segítségünkre lehet. Szerencsére most már nem kell feltételes módban fogalmazni, hiszen eldőlt, hogy nálunk folytatja, aminek mindannyian nagyon örülünk. Vele rengeteget erősödtünk, és merészebb terveket is szövögethetünk.

- Mi rejlik a merészebb tervek között?
- Tavasszal ugyan még a biztos bennmaradás kiharcolása a cél, jövőre viszont már a felsőházi tagság, amiben a dobogó közeli eredmény is benne lehet.

- Miként bírták az alapozó időszak nyűgjeit?
- Kemény volt az elmúlt négy hét, de mindenki tisztában van azzal, a mai futballban erő nélkül esélytelen az ember. Úgy érzem, sőt Bozsik Péter vezetőedző is jelezte, mindenki rendesen odatette magát a munkához, vagyis ezen nem múlhatnak a tavaszi sikereink. Antalyában, az edzőtáborban már a finomításokon, az úgynevezett formába hozáson lesz a sor, legalább négy-öt edzőmérkőzésen is pályára lépünk, amelyeken kialakulhat a tavaszi alapcsapat.

- Jól vettem ki a mondataiból, hogy a kiesés elleni harc nem fenyegeti az együttest?
- Papíron még nem nyugodhatunk meg, de senki sem gondol a kiesésre, főként, hogy Illés Béla, Róth Ferenc és a brazil Nélio érkezésével izmosabb lett a keretünk. Persze sokat számít a jó rajt, elvégre a nyitányon az MTK-hoz látogatunk, ami Illés Béla személye miatt is pikáns meccs lesz. Ezt követően majd jön az Újpest, utána a ZTE elleni derbi, azaz március közepére bebizonyíthatjuk, hogy a Haladással a jövőben komolyan számolni illik.

Bánki József